Az APL átvizsgáltatja a japán exportszállítmányokat

0

az APL bejelentette, hogy elkezdi a kikötőben várakozó, japán exportra szánt konténerek vizsgálatát. Így az APL lesz az egyik első a konténerszállítók közül, akik végrehajtják a szállítmányaik teljes körű radioaktivitás-vizsgálatát a Yokohamától északra található japán atomreaktorokat is megrongáló március 11-i földrengés és cunami óta.
 

Az április 6-án kezdődött tesztek során megközelítőleg 200 konténert vizsgálnak meg naponta.
 

„Azért döntöttünk ennek a lépésnek a végrehajtása mellett, hogy megóvjuk a sugárfertőzéstől munkatársainkat, és természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy biztosítsuk ügyfeleinknek a késés nélküli szállítást.” – mondta Eng Aik Meng, az APL elnöke. „Az átvizsgálásokat mindaddig tervezzük folytatni, amíg szükséges, hiszen nem akarjuk veszélyeztetni a dolgozókat és a szállítmányokat.”

Az atomreaktorok meghibásodása miatt megnőtt a radioaktív sugárzás mértéke Fukushima térségében, és a japán hatóságok egy 30 kilométeres biztonsági zóna létrehozását rendelték el.
 

Azonban a japán exportszállítmányok vizsgálata csak az egyik lépés az APL elővigyázatosságból hozott döntései közül. A szállítmányozó korábban már 200 tengeri mérföldnyire (körülbelül 370 kilométerre) vezényelte a hajóit a reaktor környékétől, valamint visszautasította a biztonsági zónán belülről érkező foglalásokat.

Az APL által korábban, március 26-án végrehajtott korlátozott vizsgálatai nem állapítottak meg sugárveszélyt a vállalat hajóin és konténereiben.

Ettől függetlenül az APL felbérelt egy ellenőrző céget, amely vizsgálja a yokohamai kikötőt elhagyó szállítmányokat, valamint hordozható radioaktivitás-mérőket is alkalmaznak annak megállapítására, hogy a szállítódobozok ki voltak-e téve nagymértékű radioaktív sugárzásnak. Így a földrengés óta 7 japán exportcikkeket szállító APL-hajót vizsgáltak át Hong Kong, Los Angeles, Oakland és Xianmen kikötőiben.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!