Bővül a UPS európai légiközpontja

0

Pontosan huszonöt évvel azután, hogy a UPS a Köln/Bonn térségében található repülőtéren megkezdte tevékenységét, a vállalat bejelentette, hogy itt található európai légi létesítményének nagyszabású fejlesztésébe fog.

 A 2013 végén befejeződő bővítési projekt keretén belül a létesítményt korszerű technológiával fejszetik, a meglévő épületet jelentősen kibővítik. A fejlesztés célja részben az, hogy a központ nagyobb teheráru-szállítmányok fogadására legyen képes. A kezdeményezés másik célja, hogy jelentősen – óránként 110 ezerről 190 ezerre – növeljék a központ csomagszortírozási kapacitását, ezzel biztosítva, hogy a UPS Köln/Bonn légiközpontja továbbra is a világ egyik legfejlettebb elosztóközpontja maradjon.

A 200 millió dollár értékűre becsült bővítés a UPS valaha volt legnagyobb létesítmény beruházása, amely az Egyesült Államokon kívül valósult meg.

 A UPS eredetileg azért választotta a Köln/Bonn térséget európai légi tevékenységének helyszínéül, mert Európa legtermelékenyebb régiójának szívében helyezkedik el, fejlett úthálózattal és infrastruktúrával rendelkezik, jók az időjárási feltételei a folyamatos repüléshez az év minden szakában, kitűnő a kifutópálya rendszere és itt rendelkezésre áll a megfelelően szakképzett, rugalmas munkaerő. Ezek a feltételek azóta sem változtak. Ugyancsak fontos szempont, hogy a Köln/Bonn repülőtér a UPS számára legalább 2030-ig folyamatosan biztosítja az éjszakai repülés lehetőségét.

 “A kölni központ kitűnően szolgált minket 25 éven át, és továbbra is pontosan azt kínálja, amire szükségünk van, hozzásegítve minket, hogy még jobb kiszolgálást biztosíthassunk ügyfeleink számára a fontos kereskedelmi útvonalakon Európán belül és azon túl Amerika, Ázsia viszonylataiban.” – mondta Jim Barber, a UPS Europe elnöke. “A beruházás jól demonstrálja bizalmunkat és hosszú távú elkötelezettségünket az európai gazdaság és üzleti élet iránt, melynek termékei továbbra is keresettek a világ minden táján.” Tíz év alatt évi több mint 10 százalékos összesített export volumen növekedésével a UPS hatalmas sikereket könyvelhetett el Európában.

A szeptember 15-én bejelentett bővítéssel a UPS továbbra is biztosítja elkötelezettségét nemzetközi export üzletágának folyamatos növekedése mellett. “Bejelentésünk jó hír minden ügyfelünk számára Európában és azon túl a világ minden táján.” – tette hozzá Barber. “Köln/Bonn-i létesítményünk megnövelt kapacitása és hatékonysága biztosítani fogja, hogy továbbra is az elképzelhető legmagasabb színvonalú szolgáltatást vehessék igénybe, ebben az igencsak kiélezett versenyre épülő, gyorsan változó globális gazdasági környezetben.

A UPS a Köln/Bonn repülőtér legnagyobb munkaadója, a vállalat közel 2300 alkalmazottat foglalkoztat. A bővítéssel várhatóan további 200 új munkahely létesül 2013-ig, de ez a szám tovább fog növekedni a kapacitások egyre növekvő kihasználtságával.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!