Együttműködési megállapodást írt alá MLSZKSZ és a Magyar Dunai Kikötők Szövetsége

0

A Magyarországon bejegyzett fuvarozó vállalatok 2012-ben az áruk alig 3 százalékát, azaz 7,9 millió tonnát továbbítottak vízi úton, míg a belvízi forgalom aránya Nyugat-Európában ennek több mint a duplája, 8 százalék. A vízi áruszállítás széleskörű elterjedését a Duna magyarországi szakaszának szeszélyes és kiszámíthatatlan vízállása akadályozza, pedig ez a szállítási mód környezetkímélő és gazdaságos lenne a logisztikai szolgáltatók számára.

A cikk a Facebook ablak után folytatódik, csatlakozz Te is közösségünkhöz!

 

Ha magas a vízszint, akkor a hajók nem férnek át a hidak alatt, és várakozásra kényszerülnek a rakománnyal. Amennyiben túl alacsony a vízállás, a hajókat csak részterheléssel lehet közlekedtetni, ami nem hatékony, hiszen legalább 70 százalékig meg kell rakodni egy hajót ahhoz, hogy a szolgáltató önköltsége megtérüljön. Kisebb merülésnél már veszteséges a fuvar.

 
Az egyes ágazatok fuvarpiaci díjait összehasonlítva az látszik, hogy fajlagosan, a közúthoz képest akár 60 százalékkal, a vasúthoz viszonyítva 35 százalékkal kedvezőbb áron lehet árut szállítani a vízen egy-egy Duna-menti viszonylatra, 70 kilométeres elő- és utófuvarozással számolva. A használatarányos útdíj bevezetése a közúton akár 30 százalékkal is megnövelheti a fuvarköltséget. A megbízóknál mérséklődne a kényszerű díjemelésből származó költségnövekedés, ha meghatározott esetekben a vízi úttal kombinált szállításai módot veszik igénybe. A vízi szállítás hosszabb menetideje önmagában nem jelent hátrányt a logisztikai láncnak: a megnövekedett szállítási idő alatt ugyanis raktározási időt lehet spórolni, amivel további 3-8 százalékos költségmegtakarítás érhető el.
 
„A ma megkötött együttműködéssel két meghatározó szakmai szervezet tudásbázisát és információs hálózatát kapcsoljuk össze, amely révén tovább erősödik a hazai logisztikai szakma versenyképessége. Egy olyan modern, korszerű, kiszámítható és fenntartható közlekedési rendszert szeretnénk kialakítani, amelyben az egyes közlekedési alágazatok szinergiában vannak egymással, fokozva a logisztikai központokban nyújtott szolgáltatások komplexitását, a vízi utak és a hazai kikötők kihasználtságát” – emelte ki a megállapodás aláírásakor Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke. „Közösen kell tennünk azért, hogy az elérhető előnyök ne csak rózsaszínű álmok és statisztikai adatok maradjanak, hanem a valóságban is elérhető tényekké váljanak”
 
A multimodális fuvarozás hazai helyzetének javítása összhangban van Magyarország és az Európai Unió közlekedéspolitikájával, amely célul tűzte ki, hogy a magyar belvízi forgalom részesedése 2030-ra elérje a 10%-ot, illetve a 300 kilométer feletti közúti áruszállítások 30 százalékát, 2050-re pedig több mint felét vasúton vagy vízi úton bonyolítsák.
„Habár földrajzi adottságaink kiválóak, hiszen a Duna hazai szakasza része Európa legjelentősebb transzkontinentális belvízi útrendszerének, a kikötőink kihasználtsága mégis alig éri el az 50 százalékot” – mondta el Szalma Béla, a Magyar Dunai Kikötők Szövetségének elnöke. „Az együttműködés keretében azon fogunk dolgozni, hogy olyan multimodális fuvarozási lehetőségeket kínáljunk, amellyel a Duna hektikus vízállásából eredő kockázatokat mérsékelni tudjuk mindaddig, amíg végleges megoldás nem születik a folyó stabil hajózhatóságának biztosítására”.
 
Versenyképes lehetne a kombinált szállítás


Magyarországon az áruszállítás csak töredéke zajlik a vasúton, egy szakmai szervezet szerint mind az árak, mind a tervezhetőség tekintetében versenyhátrányban van a vasúti fuvarozás. Ez, valamint a vízi áruszállítás helyzete rontja a kombinált szállítás versenyképességét. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) a használatarányos útdíj tervezett bevezetését figyelembe véve megfelelő intézkedésekkel a közúti forgalom 5 százaléka vasútra irányítható, aminek hatására éves szinten közel 78 milliárd forinttal csökkennének az állami útfenntartási kiadások, és 8,3 millió tonna plusz megbízással nőne a vasúttársaságok forgalma és ezzel együtt a MÁV bevételei is. Amennyiben a szükséges intézkedések és fejlesztések elmaradnak, a dráguló közúthasználat miatt Magyarországot elkerülheti a tranzit teherforgalom, így hazánk könnyen lekerülhet a nemzetközi szállítmányozási útvonalak térképéről. (PiacÉsProfit)
 
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!