Egyre nagyobb az igény a B2C-megoldásokra

0

Új technológiai gyártóbázis vagy K + F-központ hazánkba telepítésétől várna fellendülést a logisztikai ipar. A rendkívül gyorsan változó iparág az ellátási láncot és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó cégektől is azonnali választ kíván.

A globális technológiai piac növekedését elsősorban három szegmens – az okostelefonok, a táblagépek és az ultrabookok – generálják. Ezeken a területeken elemzők szerint a 2013-tól 2016- ig a bővülés átlagos éves üteme több mint 30 százalékos lesz, de az okostelefonok és az ultrabookok esetében elérheti az 50 százalékot is. A legintenzívebb fellendülés elsősorban a. BRI CMI (Brazília, Oroszország, India, Kína, Mexikó és Indonézia) országokban várható, amelyek a piac többletnövekedésének több mint felét generálják majd. A fejlődő országokban a technológiai piac bővülési rátája várhatóan kétszerese lesz a fejlett országokénak, és ez valószínűleg átrajzolja majd a gyártó cégek helyzetét, árazási politikájukat, valamint a fejlesztő, illetve a gyártó központjaik elhelyezkedését.

A várakozások szerint a növekedés, bár szerényebb mértékben, a DHL technológiai cégekkel lebonyolított forgalmában is megmutatkozik majd. Globális viszonylatban arra számítanak, hogy a technológiai szektornak (elsősorban mobileszközök, PC-k és notebookok) köszönhetően az összforgalom átlagos éves növekedési üteme 2012 és 2016 között 4-5 százalékos lesz. A DHL Express e szektorhoz kapcsolódó forgalma Magyarországon várhatóan a 2012-es szinten marad az elkövetkezendő években. A szállítások jelentősebb növekedésére csak akkor lehet számítani, ha új technológiai gyártóbázis vagy K+F központ települ az országba.

A technológiai szektor a vállalatuk stratégiájában kiemelt helyet foglal el – mondta el Üveges Zoltán üzletfejlesztési vezető. Különböző projektek keretében a cég egyes üzletágai részt vesznek technológiai alapanyagok és részegységek szállításában, jellemzően távol-keleti országokból és Észak-Amerikából Európába, a végtermékek raktározásában és disztribúciójában, az értékesítés utáni tevékenységek (alkatrészek, tartozékok disztribúciója, és meghibásodott, visszahívott termékek szállítása) logisztikai támogatásában, illetve a gyártásból való közvetlen kiszállításban is. A szakember szólt arról is, hogy a technológiai gyártás és javítás értéke közel négyezermilliárd forint volt 2012-ben – ezzel a feldolgozóipar és a járműgyártás után a harmadik legnagyobb értéket termelő iparág hazánkban.

A DHL Express magyarországi tevékenységében is meghatározó szereppel bír a technológiai iparág. Tavaly a partnerek mintegy 13 százaléka került ki ebből a szegmensből, az összes szállított küldeménymennyiség több mint 40 százalékát generálták. Üveges Zoltán szerint egyre nagyobb az igény a termékek direkt disztribúcióját megvalósító B2C logisztikai megoldásokra, hogy a raktározásra és készletezésre fordított idő és költség csökkenthető vagy kiküszöbölhető legyen. A dinamikusan változó környezetben a gyártóknak rendkívül gyorsan kell alkalmazkodniuk a fogyasztói igényekhez, ez pedig az elmúlt években a szektor logisztikai igényeit és ellátási láncát is átformálta. A szektorban működő vállalatok a termékek piacra juttatását időben lerövidítő, rugalmas és költséghatékony logisztikai megoldásokat keresik.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!