ERP: vele vagy nélküle?

0
Gyakorlatilag ma már minden vállalat alkalmaz vállalatirányítási rendszereket. Sokan nagyon magas összegeket költenek rá, mégis problémák tömkelege áll a felhasználók előtt. 
 
Bár sokban segítik is az ERP-k a cégeket, mégis gyakran egyáltalán nem úgy használják azokat, ahogy kell. 
Számtalanszor előfordul, hogy a felhasználók alávetik magukat a rendszereknek, és a folyamataikat változtatják meg csupán azért, hogy használni lehessen a nem mindig könnyen kezelhető ERP-ket – bonyolítva az amúgy logikus munkafolyamatokat.
 
Engedje meg, hogy meghívjuk a Menedzserképző Központ logisztika témájú rendezvényére, mely szakít az eddig megszokott vállalatirányítási konferenciákkal. Célunk az, hogy az eddig tabunak számító témákat feszegetve, őszintén szóljunk a valós problémákról, illetve tiszta vizet öntsünk a pohárba a vállalatirányítási rendszerekkel kapcsolatban. A szeptember 19-én (csütörtök), Budapesten megrendezésre kerülő esemény utat mutat a vállalatoknak, hogyan élhetnek túl az ERP-k világában, górcső alá kerül többek között az, hogy miért és mikor éri meg bevezetni egy rendszert, mire kell ügyelni a bevezetés során, mire készüljenek fel, illetve hogyan ismerjék fel, hogy az jól működik. A vállalatok feladata pedig az, hogy megtalálják, miben nyújt segítséget számukra egy ERP, hogyan kezeljék helyén a rendszert.
 
A gyakorlatközpontú esemény programjából:
■ TABU TÉMÁK ERP BEVEZETÉS KAPCSÁN 
■ A BEVEZETÉS CÉLJÁT MEGHIÚSÍTÓ HIBÁK ELKERÜLÉSE 
■ A VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI RENDSZEREK FEJLESZTÉSE 
■ ERP SIKEREK ÉS KUDARCOK A GYAKORLATBAN 
■ A VÁLLALATIRÁNYÍTÁSI RENDSZER KIVÁLASZTÁSA A GYAKORLATBAN 
■ TRENDEK ÉS VÉLEMÉNYEK
 
A rendezvényről részletesen a Menedzserképző Központ honlapján tájékozódhat.
 
A szervező a logisztika.com olvasói, partnerei és lájkolói részére 15% kedvezményt biztosít a részvételi díjból. Az engedmény az alábbi regisztrációs felületen érhető el.
 
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!