Havazás okozta közlekedési káosz számokban

0
Januárral beköszöntött az igazi téli időjárás, ami elsősorban sűrű havazás és ónos eső formájában jelentkezett az ország egész területén. A hirtelen jött csapadék káoszt okozott az utakon, és több helyen napokra megbénította a közúti közlekedést.
 

A cikk a Facebook ablak után folytatódik, csatlakozz Te is közösségünkhöz!

 
 A forgalmi adatok figyelésével foglalkozó Best Way Traffic Kft. adatai szerint: 15 centiméternyi hó akár 60 százalékkal is csökkentheti az átlagsebességet, és 70 százalékkal is romlik az utak járhatósága.
 
„Az év elején rövid idő alatt esett nagyon sok hó, ami napokra ellehetetlenítette a közlekedést. Az általunk gyűjtött adatokból jól látszik, hogy jelentősen visszaesett a forgalom az utakon: az autósok 14%-a korlátozottan használta az autóját a zord időjárási körülmények miatt. Számottevően csökkent a járművek átlagsebessége is, a személyautók esetében átlagosan 20-30 százalékos visszaesést tapasztaltunk, a tehergépjárműveknél ugyanez a szám pedig 10-25 százalékra tehető. Azokon az utakon, ahol a frissen esett hó meghaladta a 15 centimétert, ennél sokkal nagyobb, 60 százalékos sebességcsökkenést is mértünk” – mondta el Szvétek Ferenc, a Best Way Traffic Kft. szakértője.
 
Az ország különböző részeit eltérően érintette a havazás. A nagyobb hófúvásoknak kitett területeken, mint például az Észak-Dunántúli régióban több várost és falut zárt el a hó. A Best Way adatai szerint 50 feletti volt azon útszakaszok száma, ahol időlegesen leállt a forgalom a kicsúszások, keresztbefordulások miatt. Budapesten és környékén jellemzően a bekötőutakon alakult ki torlódás, különös tekintettel az emelkedőkre, ahol 5 km hosszú kocsisor is előfordult. 
 
A járművek méretét tekintve elmondható, hogy ilyen időjárási körülmények között főleg a tehergépkocsik vannak nehéz helyzetben, hiszen a súlyos szállítmányok tehetetlensége miatt már egy kisebb megcsúszás is balesetveszélyes lehet. A meredekebb útszakaszokon ugyanakkor kiemelten fontos a megfelelő súlyterhelés, enélkül ugyanis a járművek nem tudnak felhajtani egy lassulás vagy megállás után. Ezeket a nehézségeket jellemzően a nem megfelelő út- és látásviszonyok okozzák: míg esőzést követően közel 10 százalékkal romlik az utak járhatósága, addig havazás esetén ez az érték már 20 százalék, ónos esőt követően pedig mintegy 60 százalék. Ugyanígy a heves csapadék a látási viszonyokat is rontja, intenzitástól függően 30-tól akár 70 százalékig is.
 
Fontos kiemelni, hogy bár az idei első komolyabb havazáson túl vagyunk, az elkövetkező hetekben további nagy mennyiségű csapadék várható hó és ónos eső formájában, és erre előre fel kell készülniük a közlekedőknek. „Aki ritkábban vezet, feltétlenül tréningezzen a hóban, mielőtt útnak indul, de a tapasztalt sofőröknek is érdemes indulás előtt fékpróbát tenni egy biztonságos útszakaszon, hogy érezzék, hogyan viselkedik a jármű a megváltozott körülmények között. Amit pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, az egyértelműen a téli gumi fontossága: enélkül senki ne induljon útnak a téli hónapokban. Fokozott körültekintéssel és megfelelő vezetéstechnikai tudással a szélsőséges időjárás is átvészelhető, gyakorlatlan vezetők azonban jobban teszik, ha pár napig más közlekedési eszközt vesznek igénybe, ha tehetik” – tette hozzá a szakértő.
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!