Logisztikai és beszerzési menedzsereket díjaztak

0
A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) éves kongresszusán, Siófokon adták át múlt héten az év logisztikai menedzsere és az év beszerzési menedzsere címeket. Idén rendhagyó módon három szakembernek ítélték oda a két díjat.
 
Havacs Gábor, a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. logisztikai és ellátási lánc vezetője nyerte el a 2012-es év logisztikai menedzsere címet. A három évvel ezelőtt gyógyszeripari területre igazolt közgazdász a Budapesti Corvinus Egyetemen végzett, korábban hét évig dolgozott az Unilever Magyarország Kft.-nél készlettervezés és logisztika területen. Cégénél tavaly 80 százaléknyit javult az értékesítési előrejelzés, amit idén további 15 százalékkal tudott javítani csapatával. Impozáns eredményeket ért el a készletszint és a készlet lefedettség területén is. Munkájának elismeréseként a Pfizer hazai leányvállalata kapta meg a cégcsoport 60 országa közül a „Silver President’s Award” díját.
 

A cikk a Facebook ablak után folytatódik, csatlakozz Te is közösségünkhöz!

 
 
Rendhagyó módon az év logisztikai menedzsere címet idén egy kiemelkedő forradalmár és harcos is megkapta, akinek nem csak az elmúlt év, hanem a hosszú évek munkája alapján adományozta a díjat az MLBKT. A díjazott Szalma Béla kapitány, a Plimsoll Kft. és a Centroport Kft. partnere és ügyvezető igazgatója, aki sokat tett a Nemzeti Közlekedési Stratégia előkészítéséért. Többek között neki is köszönhető, hogy a Széchenyi tervben már 10 százalékos súllyal szerepel a hajózás. Szalma Béla nevéhez főződik a Magyar Dunai Kikötők Szövetségének megalapítása. A dunaújvárosi Centroport kikötő létrehozása is Szalma Béla érdeme, amelynek technológiai újdonsága, hogy a hajót nem kell mozgatni rakodás közben, mert a hídszerkezet a rakparttal párhuzamosan mozog.
 
A 2012-es év beszerzési menedzsere díját Kovács László, az ELMŰ Nyrt. beszerzési igazgatója nyerte. Az elmúlt nyolc év alatt az igényeket csak követni képes beszerzési szervezetből a vállalat csoport igényeit teljes körűen lefedő, korszerű eszközökkel operáló beszerzési szervezetet épített fel. Megmutatta a partnereinek, hogy a közbeszerzésben is lehet és érdemes azokat a módszereket alkalmazni, amelyek a versenyszférában már bizonyítottak. Kovács László a zöld beszerzés elkötelezett híve. Az MLBKT Beszerzési Vezetők Klubjának aktív tagja, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Közbeszerzési Munkabizottságának vezetője, a Joint Venture szövetség Közbeszerzési és beszerzési Bizottságának elnöke, számtalan konferencia szervezője, a Fiatal Vállalkozók országos szövetségének mentora.
 
Az év menedzserei december elején egy budapesti konferencián is bemutatkoznak a nagyközönség előtt.

 

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!