Több tízmilliárd forint értékű beruházásokkal frissíti és bővíti járműparkját, korszerűsíti árukezelési folyamatait a Waberer’s International Zrt. Európa egyik legfiatalabb flottájának mintegy harmadát cserélik le új vontatókra, és közel félezer új pótkocsi is beérkezik.
Az évek óta legnagyobb összegű fejlesztéssel a vállalat a szolgáltatásai iránt az európai fuvarpiacon jelentősen megnövekedett igényekre reagál. Bár a kontinens gazdaságainak kibocsátása csak néhány százalékkal bővül, a cég árbevétele az idei első félévben több mint 17 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakához képest. Ez a dinamika az utóbbi hónapok adatai alapján az év végéig tovább gyorsulhat. Január és július között az új ügyfelek száma több százzal, az összesen megtett fuvarkilométer mintegy 20 százalékkal emelkedett. A fuvarteljesítmény pedig 15 százalékkal nőtt, és elérte a 2,3 milliárd árutonna-kilométert.
Wáberer György elnök-vezérigazgató szerint a kedvező folyamat a társaság hatékonyságának és versenyképességének javítását szolgáló beruházási politikának a sikerét igazolja. Miközben a gazdasági válság következtében az elmúlt években az EU-ban 15-20 százalékkal csökkentek a fuvarkapacitások, a Waberer’s folyamatosan növeli flottáját. A 2008- ban még 2500 szerelvényből álló járműpark mérete az idén már meghaladja a 3200-at. Az alacsony fogyasztású, kivétel nélkül Euro 5-ös környezetvédelmi besorolású vontatók, a járatoptimalizálási és –irányítási rendszerek, a gépjárművezetők tervszerű képzése a gazdaságos és biztonságos vezetésre mind hozzájárultak ahhoz, hogy a vállalat optimalizálni tudja megbízóinak logisztikához fűződő költségeit. Erre pedig egyre nagyobb a kereslet az Európai Unióban. Wáberer György elmondta, hogy a társaság teljesítményének gyors javulásában lényeges szerepe van a tavaly végrehajtott specializációnak is. A cég azóta a komplett rakományok (FTL) nagy ipari és ellátási központok közötti szállítására összpontosít.
Fuvarozási portfolióját megtisztítva szolgáltatásainak minőségét elsősorban a hagyományos raklapos áruk továbbítása területén javította, és növelte jelenlétét a tartós élelmiszerek és a háztartás-vegyipari termékek fuvarozási piacán is. Ezek eredményeként további piacokat szerzett a legfontosabb nyugat-európai piacokon: átlagos heti felrakásainak száma jelenleg Németországban 1100, Franciaországban 650, Olaszországban 500, az Egyesült Királyságban 550 rakomány. A kamionok útvonalainak több mint 65 százaléka harmadik országos, azaz hazánkat nem érintő fuvar volt. Az évi 330 millió futott kilométer 90 százalékát is Magyarországon kívül vezetik le a vállalat gépjárművezetői A forgalombővülés, valamint a növekvő számú megrendelés kiszolgálásához és a gyarapodó járműpark üzemeltetéséhez és karbantartásához szükségessé vált a munkavállalók számának növelése. Az alkalmazotti létszám tavaly óta mintegy ezer fővel bővült részben két korábbi akvizíció, a Szemerey Transport Zrt. és a Transpont Hungária Kft. többségi részesdésének megszerzése révén.
A tulajdonos-vezérigazgató kitért arra is, hogy az intenzív fejlesztésnek ára van. A részvénytársaság hagyományosan nem fizet osztalékot, az eredmény minden euróját és forintját a versenyképesség javítását szolgáló beruházásokba forgatja vissza. Wáberer György elmondta, hogy az év hátralévő részében folytatni kívánja a növekedési stratégiát. Ennek megvalósítása érdekében folyamatosan érkeznek be a cég budapesti központi telepére az új vontatók – amelyek között már több Euro 6-os környezetvédelmi besorolású jármű is van -, pótkocsik és tovább frissítik a szolgáltatás minőségét és az operáció hatékonyságát növelő informatikai és telematikai rendszereket is. További alkalmazotti létszámbővítés is a tervek között szerepel.