Rail Cargo Operator: gyors, menetrendszerű tehervonatok Rotterdamba

0

Egy éven belül a negyedik nemzetközi árufuvarozási vonatprojektjét indította útjára a Rail Cargo Group, amely immáron öt, Közép-Európát érintő európai vasúti árufuvarozási korridoron biztosít gyors és tervezhető fuvarozási kapcsolatot a régió és Nyugat-Európa piacai között.

Októberben ugyanis megkezdte menetrendszerű közlekedését az Európa legnagyobb tengeri kikötőjét, Rotterdamot a budapesti Rail Cargo Terminal – BILK logisztikai központtal összekötő járat. Hernád Ágnes, a Rail Cargo Operator – Hungaria Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a mintegy 1400 kilométeres távot a vonat köztes megállók nélkül egy nap alatt, a közúti fuvarozással szinte megegyező idő alatt teszi meg. Az új útvonalnak köszönhetően jelentősen lerövidül a terminálok közötti fuvarozási idő, kiszámíthatóbbá válik az ellátási lánc, és csökken a környezetterhelés.

Az ügyvezető igazgató rámutatott, hogy a Magyarország legnagyobb bimodális terminálja és a rotterdami kikötő közötti összeköttetés olyan kedvező fuvarozási alternatívát kínál, amely még a kamiontársaságok számára is vonzó. A 22 vagonból álló szerelvények kapacitásának egy részét közúti fuvarozó cégek kötik le, hogy félpótkocsijaikat sofőrök utaztatása nélkül juttathassák el a kikötőbe. A pótkocsikat Rotterdamban vontatókra akasztják, hogy közúton folytassák útjukat. A vonat fennmaradó kapacitásával tengeri és tankkonténereket szállít, amelyek egy részét a kikötőben behajózzák tengeren túli célállomások felé.

A budapesti BILK terminálra Rotterdamból érkező nem magyarországi rendeltetési célú küldeményeket a Rail Cargo Group projektvonatai továbbíthatják vasúton Románia, a görögországi, törökországi és olaszországi célállomások, illetve a déli tengeri kikötők felé. Ezáltal a vonatrendszerek nemcsak Magyarországot kapcsolják össze Hollandiával, hanem egész Nyugat-Európát Dél- és Délkelet-Európával – hangsúlyozta Hernád Ágnes.

Az első vonatok rakománya főként vegyipari termékekből és kereskedelmi árucikkekből állt. A megbízók tapasztalatai kedvezőek, amelyek alapján Hernád Ágnes a projektvonat iránti igények növekedésére és közlekedési gyakoriság növekedésére számít.

A projektvonat rendszerek legújabb ügyféligények szerinti újjászervezését, a dinamikus, gyorsan változó üzleti környezetnek megfelelő kialakítását a Rail Cargo Hungaria egy évvel ezelőtt kezdte meg. A Maria Theresia elnevezésű projektvonat a cseh és a dél-lengyel iparvidékről szállít termékeket a budapesti régióba (elsősorban a csepeli Szabadkikötőbe), a Balkan Express néven futó járat a Nyugat-Európa országaiból származó árut Magyarországon és Szerbián keresztül Görögországig és Törökországig fuvarozza, míg az idén szeptemberben indult Multigroup márkanevű vonatrendszer a magyarországi termelőüzemek áruit, illetve a nyugatról hozzánk érkező tranzitfuvarokat juttatja el Bukaresten keresztül Ploiestibe, illetve a bulgáriai Stara Zagora-ba.

Valamennyi projektvonat kiemelt szervezéssel nagy földrajzi távolságokat hidal át a korábbiaknál lényegesen rövidebb fuvarozási idővel. A projektvonatok növelik a szállítmányok tervezhetőségét és tiszta, versenyképes fuvarozási alternatívát kínálnak a közúti megoldással szemben.

Forrás: Rail Cargo Hungaria

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!