Szakmai vitanap a középtávú logisztikai stratégiáról

0

A kormány március közepi határozata értelmében – mint arról korábban beszámoltunk— május 31-ig kell benyújtani a kormánynak a középtávú logisztikai stratégiát (KLS).


A cikk a Facebook ablak után folytatódik, csatlakozz Te is közösségünkhöz!

 

A Nemzetgazdasági Minisztérium vezetésével, a logisztikai ágazat szakmai szövetségeivel és az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. közreműködésével készülő KLS-ről a héten szakmai egyeztetést tartottak a szektor képviselői. Nyolc-tíz évet elvesztettünk – mondta Chikán Attila, a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság társelnöke a korábbi logisztikai stratégiák célkitűzéseit és a realizált eredményeit áttekintő előadásában. Már a 2005-ben készített, Magyarország, mint logisztikai központ című dokumentumban megfogalmazták a fő célokat: hazánk versenyképességének javítása, és a növekedés elősegítése. Katasztrofálisnak minősítette a logisztika jogszabályi hátterét. Páratlannak nevezte a Logisztikai Egyeztető Fórum megalakulását és működését. Bárdos Krisztina, az IFKA Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a stratégia kialakításának folyamatáról és a jelenlegi készültségi állapotról szólva is kiemelte a logisztikai szektor összefogását és együttműködését az elkészítése során. Elmondta, hogy a logisztika az elmúlt évtizedben a globális gazdaság egyik meghatározó tényezőjévé vált.

A globális logisztikai piac a becslések szerint eléri a globális GDP 13,8 százalékát, (mintegy 6700 milliárd dollár). Az Európai Unió és az Egyesült Államok logisztikai teljesítménye egyaránt évi 1200 milliárd dollár körüli. A fejlett országok logisztikai piaca általában az éves bruttó hozzáadott értéküknek 10-17 százaléka, Magyarországon hat százalék körül mozog, vagyis az elobbiek átlagához való felzárkózás folyamata önmagában is jelentős növekedéssel járna. Hangsúlyozta, hogy ne tranzit ország legyünk, hanem legyenek értéknövelő tevékenységek. A stratégia nemcsak a 2014- 2020 közötti EU-s pénzügyi tervezési idoszak forrásaihoz rendelhető logisztikai pályázatok kiírásához ad keretet – fogalmazott. Kulcstényező, hogy legyen képes a logisztika a kívánatos gazdasági súlyát betölteni.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!