Népszerű itthon a 4PL (Fourth Party Logistics), azaz logisztikai rendszerintegrátorok igénybevétele a különböző logisztikai feladatok ellátására – derül ki az Adversum logisztikai tanácsadó cég által végzett nem reprezentatív villámfelmérésből.
A cég tulajdonosa, Duma László elmondta, hogy a vállalati logisztikai szakemberekbõl álló válaszadók több mint 70 százaléka tartotta érdemesnek. Az ilyen módon mûködõ szolgáltatók eggyel magasabb hierarchiaszinten mûködnek, mint a klasszikus 3PLszolgáltatók, mivel a teljes ellátási lánc logisztikai teendõit ellátják, így az ügyfél összes raktározási, szállítási és egyéb logisztikai feladatát gyakorlatilag egyetlen cég szervezi.
Érdekes eredmény, mert itthon sem a fogalom, sem az ilyen típusú, valódi 4PL szolgáltatások nem elterjedtek. Ugyanakkor az nem meglepõ eredmény, hogy többen vannak, akik szerint ezt inkább összetett feladatok esetén érdemes használni – véli Duma László. A nemmel válaszolók között kissé nagyobb azok aránya, akik szerint közvetlenül a fuvarosokkal olcsóbb megállapodni, sõt egyes vélemények szerint bizonyos esetekben a rendszerintegrátorok használata lokálisan költségnövelõ tényezõ is lehet. Abban többen egyetértenek a szakmában – mondta –, hogy kiterjedt ellátási láncoknál, ismétlõdõ feladatoknál hosszú távon a 4PL megoldás a nyerõ. Ugyanakkor érdemes megnéznünk a kínálati oldalt: megdöbbentõ, hogy a Google internetes keresõbe beütve a „4PL-szolgáltató” kifejezést, az elsõ harminc találatban (ennél többet senki sem szokott megnézni, hiszen ez három találati oldal) egyetlen hazánkban aktív logisztikai szolgáltató kerül elõ. A szakember szerint elképzelhetõ, hogy még mindig ennyire fragmentált az ellátási lánc, bár hozzá kell tenni, hogy a 4PL igénybevétele sokszor projektfüggõ – ezért nem annyira látható a kínálati oldal.
Ez a projektszemlélet és már olyan iparágakban is teret kap, mint a tartós fogyasztási cikkek ipara, mivel olyannyira lerövidültek az egyes termékéletciklusok (nemritkán egy év vagy akár néhány hónap), hogy csak kialakult gyártó-logisztikai szolgáltatói stratégiai kapcsolatok esetén érdemes egyáltalán 4PL-rõl beszélni. A logisztikai tanácsadással foglalkozó szakember elmondása szerint Magyarországon nem alakult még ki szolgáltatói oldalon az a technológiai, ajánlati kultúra, amellyel a nagy ellátási láncokban mûködõ vállalati szakembereket el lehetne csábítani.