Logisztika fogalma

Logisztika fogalma, megjelenése a gazdasági folyamatokban

A logisztika napjainkban mostoha gyakran hasznalt fogalom,  számtalan definíciója létezik. Logisztika az energia, személyek, anyagok, alapanyagok, félkész- és késztermékek, Információk rendszeren belüli és rendszerek közötti áramlásának tervezésével, vezérlésével, szabályozásával, ellenőrzésével megvalósításával  foglalkozó menedzsment-szemlélet, melynek célja a folyamathoz járuló összköltség és a vevőkiszolgálás színvonala közötti optimális elérése.

A logisztika feladata az ellátás (beszerzés) – termelés – elosztás (értékesítés) kapcsolatrendszere, illetve ezek átfutási ideje egyre meghatározóbb a piaci verseny területén.

A logisztika feladata annak biztosítása, hogy a piaci, termelési, áruforgalmi elvárásokhoz alkalmazkodva:
-a megfelelő anyag (késztermék, áru),
-megfelelő időpontban
-a megfelelő helyen,
-a megfelelő mennyiségben
-a megfelelő minőségben
-a megfelelő költséggel rendelkezésre álljon

Maga a szó, hogy logisztika, már az ókorban megjelent, ekkor még az emberek, illetve kisebb intézmények gondozását és ellátását jelentette. Később az idők folyamán ez úgy módosult, és fejlődött, bővült a logisztika fogalmának meghatározása, mint, a katonaság, a hadsereg ellátása, illetve annak megfelelő mennyiségű élelmiszerrel való ellátása, és a teljes és tökéletes felszereltségének biztosítása. Ez a világháborúkig lényegében nem sokat változott, majd a tömegkultúra és fogyasztói társadalom megjelenésével, illetve a háborús állapotok, és készenlétek elmaradásával, ez a fogalom átkerült a gazdaság, az ipar, illetve a szolgáltatások jellemzőjeként.

A logisztika Magyarországon a rendszerváltás után kezdett csak igazán érvényesülni, és mint ahogyan azt megszokhattuk némi elmaradottság még ezen a téren is tapasztalható, de a hazai logisztikai cégek, illetve a saját logisztikai managementtel rendelkező vállalatok is nagyobb hangsúlyt szentelnek ezeknek a folyamatoknak.

Az üzleti életben, de amúgy a katonaságban is hasonlóan, a logisztika feladata, hogy bizonyos források, alapanyagok, melyek lehetnek energiahordozók, eszközök, tárgyak, élőlények, személyek, de akár információk is, megtervezze annak áramlását, szállítását, s mindezek irányítását, illetve ellenőrzését. A logisztikának ehhez kell megteremtenie a szükséges erőforrásait, hogy ezeket a folyamatokat minél gyorsabban, eredményesebben, és hatékonyabban véghezvigye.

Mivel egy vállalkozásban igen nagyarányú a logisztikai feladatok ellátására, és biztosítására irányuló költségek ezért, az egyik fő feladata, pontosabban inkább célja, hogy a kiadásokat csökkentsük úgy, hogy minél kisebb költség jusson egy árú egységre. Ennek oka, hogy igen magasak lettek a nyersanyagok árai, illetve, a hitelfelvétel kamatai, és maga a hitel kockázata igen ingataggá tud tenni egy vállakozást.

Aki logisztikával foglalkozik, akkor az vagy közvetlenül vagy közvetetten de tisztában van azzal, hogy milyen fő feladatai és céljait határozza meg, az úgynevezett 9M-elv. Ezen elvek egyike sem élvez prioritást, és elsőbbséget a másikkal szemben, mivel ez egy olyan lánc melynek minden elemének stimmelnie, passzolnia, és rendben kell mennie, ahhoz, hogy sikeres és hatékony legyen az adott logisztikai folyamat. Az első fázisba sorolható a megfelelő energia, anyag, információ, illetve személyek eljuttatása, szállítása a megfelelő, és a már előre meghatározott mennyiségben. A szintén már előre meghatározott minőségben, időpontban, a megfelelő helyre, és a legkisebb költséggel.

Az üzleti világban leginkább három területre lehetne beosztani, illetve csoportosítani a logisztikát, a szerint, hogy egy cég, vagy akár magánvállalkozás, milyen formában, területen alkalmazza a logisztikát. Ez a folyamat lehet beszerzési, vagy ellátási logisztika. Ez lényegében azt takarja, hogy a termelési folyamatok első fázisánál, maga a termelés elkezdéséhez szükséges alapanyagokat beszerzését, és a célpontba való eljuttatását jelenti, vagy pedig az adott szolgáltatáshoz nélkülönözhetetlen alapanyagok, vagy más termékeke eljuttatása a célhoz. A második terület pedig magán a termelésen belüli folyamatokat jelenti, vagyis, hogy az anyagáramlás a termelésen belül folyamatosan, és akadálymentesen működhessen. A harmadik, és amely minden vállalkozásra vonatkozik, az a termelés után létrejött árucikkek értékesítése.

Ilyen szolgáltatásokat bárki igénybe vehet, mivel manapság már a logisztika érvényesül a privát szférában, legyen szó egy egyszerű költöztetésről, vagy szemételszállítás megszervezéséről egy lakótelepen, de mindenképp egy induló vállalkozás akár állhat, vagy bukhat azon, hogy megfelelően, és hatékonyan tudják-e alkalmazni a logisztika által képviselt feladatokat.

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!