Megújuló energiában erősít a MOL: három napelempark épül hazánkban

0

Villamos energiát termelő napelemparkokat épít a MOL Magyarország három városban. A társaság saját beruházásában három üzemében épül meg: Tiszaújvárosban a MOL Petrolkémia (MPK), Százhalombattán a Dunai Finomító, valamint Füzesgyarmaton a bányászati üzem területén – jelentette be ma sajtótájékoztatón Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója. A napelemparkok várhatóan az év végéig készülnek el, és a megtermelt zöldáram mintegy kilencezer tonna szén-dioxid kibocsátását váltja majd ki.

Hamarosan indul az építkezés a MOL Magyarország három üzemében Tiszaújvárosban, Százhalombattán és Füzesgyarmaton, a megépült naperőművek a tervek szerint összesen 18.38 MWp kapacitással működnek majd és több mint kilencezer háztartást tudnak ellátni villamos energiával. A projekt a KÁT (Kötelező Átvételi Támogatás) feltételei szerint valósul meg, ennek keretében a MAVIR szabályozott áron veszi át a megtermelt energiát húsz éven keresztül.

Amikor a MOL 2030 stratégiát megalkottuk, elköteleztük magunkat az innovatív és alternatív technológiák mellett. Olyan fejlődési útra léptünk, mely további beruházások alapja lehet. A most kiépülő napelemparkokkal a MOL hozzájárul Magyarország megújuló energetikai vállalásainak teljesítéséhez is. A napelemparkok telepítésével egyrészt a MOL a ki nem használt ipari területein is megtérülő beruházást valósít meg, mindeközben jelentős zöld energiát állít elő, mintegy 9 ezer tonna széndioxid-kibocsátást vált ki évente, ezzel is óvva a légkört.” – mondta a sajtótájékoztatón Fasimon Sándor, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója.

A kép illusztráció

A hagyományos energiatermelésben nagy tapasztalatokkal rendelkező vállalat az innovatív újításokban is élen jár: idén januártól MOL Limo néven közösségi autómegosztó szolgáltatást is kínál, illetve 2012-ben elsőként indított el hazánkban elektromos autóknak gyorstöltési lehetőséget, hamarosan pedig több száz töltőt állít fel a régióban a Next-E konzorcium keretében. Mindezeken túl a MOL jelentős áramkereskedelemmel is rendelkezik, 2017 óta látja el kereskedőként kizárólag megújuló energiaforrásokból nyert árammal az ALDI-t.

A MOL Magyarországról

A MOL Magyarország a MOL-csoport tagja, hazánk és a régió gazdaságának meghatározó szereplője, tevékenysége az ellátási lánc összes elemére kiterjed. A vállalat és jogelődje közel 80 éve végez szénhidrogén-kutatást és -kitermelést Magyarországon. Százhalombattai finomítója évente 1,2 millió tonna benzint és 3,5 millió tonna gázolajat gyárt. Közel 500 MOL benzinkút üzemel az országban. A MOL Magyarország jelen van a műanyag-feldolgozó iparágban is. A tiszaújvárosi MOL Petrolkémia több mint négy évtizede állít elő versenyképes minőségű alapanyagokat és vezető helyet foglal el a régió petrolkémiai iparában. A MOL-csoporton belül a MOL Magyarország felelős a csoport romániai, szlovéniai és szerbiai működéséért is.

Forrás: MOL

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!