Megújult a Kaposvár-Dombóvár vasútvonal egyik lassú, 10,5 kilométer hosszú pályaszakasza – tájékoztatott a MÁV Zrt. saját forrásból megvalósított rekonstrukciójáról Dávid Ilona, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója és Szita Károly (Fidesz-KDNP), Kaposvár polgármestere hétfőn, a kaposvári vasútállomáson tartott sajtótájékoztatón.
Szita Károly a felújítással kapcsolatosan elmondta: teljesült az ígéret, a MÁV Zrt. felújítja a Kaposvár-Dombóvár közötti, óránként 20 kilométeres sebességgel közlekedő vicinális útvonalát, amelynek első üteme, a Kaposvár-Baté közötti szakasz most befejeződött. A polgármester – felidézve a kaposvári vasúti közlekedés fejlődését 1872-tól, az első szerelvény érkezésétől napjainkig – az elkövetkező években várható változásokról szólva kiemelte a vasútállomás műemlék épületének a felújítását és a kaposvári közlekedési központ 35 milliárdos költségvetésű beruházását. Utóbbiról Szita Károly elmondta: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt. hamarosan kiírja a közbeszerzési eljárást. A kiviteli tervek elkészítése és az engedélyezés valamivel több mint egy évet vesz igénybe, így előreláthatóan 2016 tavaszán, “legjobb esetben” 2015 végén elkezdődhet az építkezés – tette hozzá.
Dávid Ilona közölte: a 3,2 milliárd forintból felújított Kaposvár-Baté közötti pályaszakaszon a decemberi menetrendváltozást követően óránként 100 kilométeres sebességgel haladnak majd a vonatok. Jelezte: jövő nyáron – ugyancsak saját forrásból – felújítják a Baté-Dombóvár közötti 15 kilométeres pályaszakaszt is, így 2015-decemberétől Kaposvár és Dombóvár között 20 perccel rövidebb lesz a menetidő. Dávid Ilona kitért arra is, hogy kiírták a közbeszerzési eljárást a kaposvári vasútállomás műemléképületének felújítására. A kivitelezésre október közepéig várják az ajánlatokat. Az 1,6 milliárd forintból felújított állomást a tervek szerint jövő év őszén adják át. A kaposvári központi közlekedési központ kiemelt beruházás – hangsúlyozta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. A beruházás a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, uniós forrásból valósulna meg. Amint véglegesítették a terveket, kiírják a tendert – mondta Dávid Ilona. Jelezte: szeretnék elérni, hogy ne csak a Dombóvárig tartó vasúti pálya újuljon meg, hanem a Dombóvártól Budapestig tartó pályaszakasz rekonstrukciója is bekerüljön az Európai Unió által támogatott fejlesztések közé.
(MTI)

