Ötven új DAF CF 480 Super Space Cab nyerges vontatót vett át a Gyümölcs Trade Kft

0

Január végén félszáz új DAF CF 480 Super Space Cab nyerges vontatóval bővítette flottáját a Gyümölcs Trade Kft., amely a Bige Holding Csoport tagjaként a konszern által gyártott Genezis márkanevű műtrágya-termékeket szállítja ki a végfelhasználóknak. Az exporttevékenység kiterjesztése miatt vált szükségessé a járműpark jelentős megnövelése, a fuvarozóvállalat pedig a korábban beszerzett DAF CF 460 vontatókkal szerzett jó tapasztalatok miatt kitart a holland márka mellett.

Egy stratégiai döntés eredményeként 2014 végén saját tehergépkocsi-flottát állított forgalomba a Gyümölcs Trade Kft., hogy a Bige Holding Csoport termékeit a legrugalmasabban és határidőn belül tudja eljuttatni a vásárlókhoz. Ennek keretében 114 DAF CF 460 Euro 6 nyerges vontatót és valamivel több félpótkocsit szerzett be a cég egyszerre, majd később két további DAF vontatót is. Jól érzékelteti a flotta teljesítményét, hogy a szerelvények 2016-ban közel egymillió tonna árut szállítottak, és több mint tízmillió kilométert futottak, jellemzően belföldi forgalomban. Tavaly azonban a környező országok, azaz Ausztria, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Szerbia és Románia, valamint Németország piacán is dinamikus terjeszkedésbe kezdett a cégcsoport, ami újabb ötven vontató és hetven félpótkocsi munkába állítását tette szükségessé.

„Sikerült nagyon jól kiismernünk a DAF tehergépkocsikat az elmúlt három évben, amelyek havonta tízezer kilométert futnak belföldön, állandó teljes terheléssel, sok megállással és elindulással, nem ritkán rossz útviszonyok mellett. Ez rendkívül nagy igénybevételt támaszt a járművekkel szemben, ám a DAF-ok ilyen nehéz körülmények között is megbízhatóan szolgálnak. Továbbá üzemanyag-fogyasztásuk is megfelel az elvárásainknak, karbantartási költségeik minimálisak, a DAF MultiSupport javítási és karbantartási szerződés pedig nagy rugalmasságot és kiszámíthatóságot biztosít. Nem tartunk fenn saját műhelyt, ezért a DAF gyors kiszolgálást nyújtó márkaszervizeit vesszük igénybe. Mindezek a WebEye flottamenedzsment rendszerének támogatásával együtt nagy szerepet játszanak a maximális üzemidő elérésében, márpedig nálunk nem állhatnak a járművek. A 116 szerelvényünkre 145 gépkocsivezető jut, ami sokat elárul a flotta kihasználtságáról” – nyilatkozta az új járművek átvétele alkalmával Molnár Melinda, a Gyümölcs Trade Kft. ügyvezető igazgatója.

„Nagyon bízunk abban, hogy mi is tapasztalhatjuk majd az új generációs CF hét százalékkal csökkentett üzemanyag-fogyasztását. A mostani beszerzésnél az állandó nagy terhelésnek megfelelően a 480 lóerős motort választottuk az új kínálatból, míg a jelenleg használt alacsonytetős változat helyett a tágasabb Super Space Cab fülke mellett döntöttünk, hiszen ez jobban megfelel a nemzetközi fuvarozás igényeinek. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy gépkocsivezető kollégáinknak új, színvonalas munkaeszközöket biztosítsunk, akik viszonzásul vigyáznak a járművekre, tisztán tartják és megbecsülik ezeket” – egészítette ki az ügyvezető igazgató.

Forrás: DAF

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!