2018-ban is fenntartjuk a fenntarthatósággal kapcsolatos sikereket

0

Az idei november fontos mérföldkőnek bizonyult a Prologis fenntarthatósággal kapcsolatos céljainak megvalósítása terén. 2018-ban több jelentős eredményt is elértünk, valamint túlteljesítettünk a környezetvédelmi és társadalmi felelősségvállalás, valamint a felelős vállalatirányítás (ESG) tekintetében, ami igazán jó hír!

Forrás: prologiscee.eu

Világszerte példát mutattunk a fenntartható logisztikai ingatlanfejlesztést és a felelős vállalkozások működését illetően egyaránt. Elért eredményeink egyik legfontosabb mutatója a vállalatunk által évről-évre begyűjtött díjak és elismerések száma.

A Prologis az évek során számos elismerést kapott a fenntarthatóságot segítő tevékenységeiért. Idén sem volt ez másképp, ami bizonyítja, hogy milyen jelentős erőfeszítéseket teszünk az ESG-t érintő területeken.

A National Association of Real Estate Investment Trusts (NAREIT) 2018-ban sorozatban már hetedik éve ismerte el a Prologist az „Industrial Leader in the Light” díjjal a vállalat teljes portfóliójára kiterjedő ESG gyakorlat és energiafogyasztási eljárások miatt – ez a fenntarthatósággal kapcsolatos legkomolyabb elismerés az ingatlanberuházási ágazatban.

Az okok, ami miatt a NAREIT idén ismételten nekünk ítélte oda a díjat, magukban foglalják a Prologis a fenntarthatósággal kapcsolatos öt célkitűzését:

  • 175 megawatt teljesítményű napenergia-termelő kapacitásunkat, amellyel a Prologis harmadik legnagyobb telepített napenergia-kapacitást tudhatja magáénak az Egyesült Államokban (a Walmart és a Target után)
  • Világszerte 304 fenntarthatósági minősítésünket
  • A tényt, hogy üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentési tervünket négy évvel az eredeti célkitűzésnél korábban sikerült megvalósítanunk
  • Kiemelkedő önkéntességi és adományozási kezdeményezéseinket
  • „Community Workforce Initiative” elnevezésű programunkat, amellyel bérlőink munkaerő-szükségleteinek kielégítését segítjük

A fenntartható fejlesztés közös érdek. Az üvegházhatású gázkibocsátás (GHG) csökkentésére irányuló célkitűzések az éghajlatkutatás eredményeivel összhangban történő meghatározása a környezetbarát fejlesztés egyik legbiztosabb módja. Idén novemberben újabb fontos mérföldkőhöz jutottunk el, hiszen jóváhagyták a Prologis az üvegházhatású gázkibocsátások csökkentésére irányuló, tudományos eredményeken alapuló célkitűzéseit (SBT célkitűzések). Vállalatunk ezzel a logisztikai ingatlanfejlesztő vállalatok közül elsőként részesült ebben az elismerésben.

A Science Based Targets Initiative (SBTi) elnevezésű szervezet irányítása alatt az SBT-k rendszere egy nemzetközileg elismert módszer, amely segíti a vállalkozásokat, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére irányuló célkitűzéseiket a tudományos eredményeknek megfelelően határozzák meg. Az SBT célkitűzések iránymutatást biztosítanak a Prologishoz hasonló vállalatok számára, amelyek számszerűsíthető eredményeket kívánnak elérni az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentése terén. Az általunk meghatározott célok jóváhagyása visszaigazolja, hogy a Prologis piacvezető szerepet tölt be a fenntarthatóság terén.

A Prologis SBT célkitűzései a következőket tartalmazzák: „A Prologis az 1. és 2. körbe tartozó üvegházhatású gázkibocsátásait 2025-ig 21 százalékkal, 2040-ig pedig 56 százalékkal kívánja csökkenteni a 2016-os bázisévhez képest. A Prologis továbbá a 3. körbe tartozó üvegházhatású gázkibocsátásait 2025-ig 15 százalékkal, 2040-ig 40 százalékkal kívánja csökkenteni a 2016-os bázisévhez képest.”

Végül, de nem utolsósorban a Prologis a fenntarthatóság érdekében végzett tevékenységét a Corporate Secretary Magazine november 8-án a 11. éves Corporate Governance Awards díjkiosztó gálán ismerte el azzal, hogy a 2018 évi „Corporate Governance” díjra jelölte vállalatunkat a „Legjobb ESG beszámoló” kategóriában. Az a tény, hogy vállalatunkat erre a patinás díjra jelölték, tükrözi az ESG célkitűzéseinkkel kapcsolatos beszámolóink magas színvonalát és megbízhatóságát.

Bár az első helyet a Microsoft szerezte meg, a jelölésünk komoly eredmény, hiszen ezzel kivételes társaságba kerültünk, ráadásul a 15 kategórián belül mi voltunk az egyedüli ingatlanfejlesztő vállalat a jelöltek között. A jelölés egyben a vállalatirányítás terén elért kiemelkedő eredményeink elismerését is jelenti.

Ezúton is gratulálunk valamennyi szakemberünknek, akik jelentős szerepet vállaltak az említett kiemelkedő elismerésekhez vezető munkában.

Forrás: Prologis

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!