A Cushman & Wakefield abszolút piacvezető Budapesten

0

A Cushman & Wakefield 5 éve abszolút piacvezetőként működik Magyarországon, az idei évben, július végéig több, mint 48 000 négyzetméter területet adott bérbe. Csak ebben az időszakban a folyamatosan bővülő irodabérbeadási csapat 40 tranzakciót zárt.

“Az év első fele és az eddigi nyári hónapok nagyon aktívak voltak számunkra. A két idei legnagyobb üzletkötésünk júliusban történt, az egyik a belvárosban, a másik a Pest központi alpiacon. Sok új piaci belépő vizsgálja jelenleg Budapestet, mely arra enged következtetni, hogy az év második fele is erős lehet. Nagyon büszke vagyok, a jelenleg 6 szakemberből álló irodabérbeadási csapatra, és remélem, hogy kitartó munkájukkal és elhivatottságukkal az év második felében is jelentős ügyleteket zárhatunk majd.” – mondta Szántó Tamara MRICS, Associate, a Cushman & Wakefield Budapest irodabérbeadási vezetője.

Hegedűs Orsolya MRICS, Associate, a Cushman & Wakefield kutatási és tanácsadási osztályának vezetője hozzátette: “A bérlői aktivitás jelentős és tekintettel arra, hogy nagyon kevés új irodaterület várható 2017- hátralevő részében, a piac továbbra is a bérbeadóknak kedvez. Számításaink szerint a bérbeadás mértéke hasonló lesz a tavalyihoz, hiszen több nagy bérlő is aktívan keres a piacon. A legnagyobb tranzakciók általában elő-bérleti vagy új szerződések.”

A Cushman & Wakefield jelenlegi megbízásai között olyan épületek szerepelnek, mint a BudaPart project, a GTC White House, a Duna Tower, a Váci Greens, a GLL portfolio, a Krisztina Palace és sok más. A csapat bérbeadóknak, fejlesztőknek és bérlőknek ad tanácsot és 2016-ban a Construction and Investment Journal (CiJ) a legjobb bérbeadó ügynökségnek választotta Magyarországon.

Forrás: Cushman & Wakefield

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!