A fuvarbörzék felhasználásával elkövetett csalásokról szóló előző írásomban igyekeztem egy általános képet nyújtani erről a speciális bűncselekmény típusról. Az a tapasztalatom ugyanis, hogy bár egyre elterjedtebbek ezek a bűncselekmények, még mindig sokan vannak – szakmai berkeken belül is – akik nem hallottak róla, vagy nincsenek tisztában a lényegével. Hiszek abban, hogy jóval kevesebb ilyen csalás történhetne, ha a fuvarosok, a fuvarszervezők és a megrendelők is többet tudnának ezekről az átverésekről. Az előző részt a várakozásoknál nagyobb érdeklődés övezte és jó néhány érdekes kérdés is felmerült a téma kapcsán. Ezért döntöttem úgy, hogy az eredetileg két részesnek induló jegyzetemet megtoldom még eggyel, és egy külön fejezetet szentelek annak, hogy képet adjak ezeknek a bűncselekményeknek a hátteréről. Úgy gondolom ugyanis, hogy hatékonyabban védekezhetünk valami ellen, ha ismerjük annak hátterét, ha tudjuk, hogy mi hogyan és miért történik.
Kinek az üzlete ez valójában?
Hát, ha valami, akkor ez egy igazi „csapatjáték”. A rossz hír pedig az, hogy itt nem igazán jellemző az amatőr csapatok jelenléte. Az általam ismert esetek döntő többsége igen jól szervezett és profin végrehajtott bűncselekmény volt, ahol a háttérben valóban komoly, profi bűnözők mozgatták a szálakat. Ha csak azt az éves szinten százmilliókra rúgó, relatív könnyen bezsebelhető hasznot nézzük, amire így szert tehetnek az egyes elkövetői körök, akkor már teljesen érthetővé válik a motiváció. Aki pedig találkozott már közelről ilyen üggyel, az pontosan tudja, hogy a lebukási faktor igen kicsi. Pláne a magasabb szinteken, ahol az illegális bevétel túlnyomó része lecsapódik. Ezért hát igen nagy a kísértés. Ez egy olyan területe tehát a „nehéz súlyú” csalásoknak, ahol relatív kis kockázat, viszonylag nagy haszonnal kecsegtet. A befektetés pedig ehhez képest minimális. Így már egyből sokkal érthetőbb, hogy miért is terjednek ennyire ezek a bűncselekmények.
Fontos tisztán látni azt is, hogy ezeket az elkövetőket nem csak azért tituláljuk profiknak, mert komoly kapcsolatrendszerrel rendelkeznek mind bűnözői, mind a feketepiaci értékesítés területén, vagy, mert nem riadnak vissza az erőszaktól és az egyéb maffiamódszerektől sem. Ezek a csapatok tökéletesen tisztában vannak a szállítmányozási folyamatokkal, éppúgy, mint a bűnüldöző rendszerek lehetőségeivel. Halálpontosan tudják, hogy mit mikor és miért tesznek. Ritkán hibáznak. És legyünk őszinték! Jóval hatékonyabban végzik a munkájukat, mint azok, akik megpróbálják felkutatni őket. Persze jelentős szerepet játszik az is, hogy ebben a társasjátékban a szabályokat csak az egyik fél kényszerül betartani, de ez a sértetteket ritkán vigasztalja.
Az ilyen bűncselekmények elkövetésére specializálódott csapatok többnyire jól tagoltak, és az egyes szinteken lévő emberek csak a saját kapcsolódási pontjaikat ismerik. Így egy lebukás esetén, sokszor még ha akarnák sem tudnák megmondani, hogy pontosan ki fogja össze a szálakat. Minden részterületre megvannak a megfelelő szakemberek, sofőrök, raktárosok, szervező illetve bonyolító emberek és persze az értékesítési lánc. Szóval be kell ismerni: „Elég jól ki van ez találva”.
A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:
Miért nehéz felderíteni ezeket az ügyeket?
Mint már utaltam rá, az ilyen csalásokra specializálódott csapatok tökéletesen átlátják a fuvarozási folyamatok sebezhető pontjait és jól ismerik a bűnüldözés korlátait is. Itt ki kell azonban hangsúlyozni, hogy a fuvarozási folyamaton egyáltalán nem pusztán a különböző fuvarbörzéket értem, hanem a teljes rendszert, a megrendelőtől a kamionsofőrig.
Tudják például, hogy a szállítmány útnak indulását követően hány órájuk van arra, hogy eltűntessék az árut. Tisztában vannak vele, hogy a Rendőrség nagyjából meddig jut el az ilyen ügyek nyomozása során. Tudják, hogy a Rendőrség számára még az EU-s határok is milyen komoly korlátokat jelentenek. Tudják, hogy hogyan kell úgy dokumentumokat kreálni, hogy az senkiben ne keltsen gyanút és azt is tudják, hogy a fuvarszervezők milyen szinten túlterheltek és nagyjából mennyi idejük van a biztonsági rendszabályok betartására.
De, hogy néz ki mindez a gyakorlatban?
A módszer sajátossága, hogy szükség van hozzá legalább egy „fantomcégre”, hiszen ez a cég lesz az a pont, ahol az árut eltüntetik. Ezek mögött a cégek mögött ugyanis nincs olyan kézzelfogható személy, akit ténylegesen felelősségre lehetnek vonni az áru eltűnéséért. Különböző verziók vannak arra, hogy ez a fantomcég lesz-e, amelyik a megbízótól megkapja a fuvart, vagy ő egy alsóbb szinten kapcsolódik a hálózathoz. A lényeg, hogy ezen a ponton lesz kivitelezhető a csalás.
Egyébként a cégek fantomizálását is elég változatosan oldják meg. Találkoztam már olyan esettel, ahol egy elérhetetlen hajléktalan személy lett a tulajdonos ügyvezető. Volt, hogy egy végstádiumos rákos betegre íratták a céget, de az sem ritka, hogy egy teljességgel elérhetetlen külföldi veszi át papíron a céget és ezzel végtelennek tűnő bürokratikus spirálba kényszeríti a nyomozókat, akik szeretnének az ügy végére járni. Sokszor nem is a két érintett ország fizikális távolsága jelenti a rendőrségnek a gondot, (ott van példának Komárom és a határ túloldalán Észak-Komárom), hanem az hogy egy óra alatt elvégezhető kihallgatásra fél évet kell várni a jogsegély eljárás vontatottsága miatt. (Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a bűnözőknek ugyanezek a határok többnyire egyáltalán nem jelentenek gondot.)
Szintén problémássá teszi ezekben az ügyekben a bűn üldözését az a körülmény, hogy még országon belül is nagyon távol lehetnek egymástól az csalás szempontjából fontos helyszínek. Máshol van a felrakási hely, máshol a lerakó állomás, máshol székel a fuvarozó cég és máshol a speditőr vállalkozás. De folytathatnánk a sort a végtelenségig. Sokszor már azt sem egyszerű eldönteni, hogy jogilag hol történt, hol valósult meg a bűncselekmény. Ki és hol tegyen feljelentést? Érdemes tudni, hogy az illetékes mindig az a Rendőr(fő)kapitányság, amelyiknek a területén a bűncselekmény történt. (Itt egyébként két fő nézet uralkodik. A Rendőrség általában vagy azt a helyet tekinti az elkövetés helyszínének, ahol a kár keletkezett, vagy azt, ahol a tévedésbe ejtés történt.)
A különböző kapitányságok gyakran illetékesség hiányában jobbra-ballra tologatják az ügyet és a munka eközben áll, hiszen senki sem érzi sajátjának a feladatot. Az idő meg nyilván a csalóknak dolgozik, a sértetteket pedig érthető módon szétveti az ideg. Az pedig tényleg a lehető legritkábban fordul elő, hogy a Rendőrség egyből átlátja a helyzetet és már az első pillanatokban összefogja az egy fantomcéggel elkövetett összes ügyet. (Tisztelet a kivételnek.) A megoldás egyik kulcsa viszont sajnos pont ez lehetne. Általános tapasztalat, hogy legtöbbször pont az az idő telik el a bürokratikus útkereséssel, ahol még esély lenne visszahozni valamit az elvitt áruból. A rendszer szinte teljességgel kiszámíthatóan így működik és ezt a csalók pontosan tudják. De jó, ha tudjuk, hogy azért a sértettek sem teljesen esélytelenek, hiszen időről-időre előkerül egy-egy szállítmány.
A hab a tortán viszont az, hogy még akkor sem tudhatjuk teljesen biztonságban az árut, ha véletlenül valamilyen hatalmas szerencse folytán rábukkanunk. Én személy szerint konkrétan találkoztam olyan esettel, ahol egy fuvarozási csalásnál a megtalált árut a Rendőrség azon a helyszínen foglalta le, ahol megtalálta. Majd a sértett többször is kérte, hogy adják ki neki, mivel nincs biztonságban és nem megfelelő a tárolás. A procedúra hónapokig húzódott, majd mire a hatóság elszánta magát és megszüntette a lefoglalást az árunak már hűlt helye volt. Kétszer sikerült tehát ugyanazt a rakományt ellopni. Le kell szögeznem azonban, hogy azért nem ez az általános gyakorlat, de azért érdemes erre is odafigyelni.
Az itt kifejtett gyakorlati problémák mindegyike konkrét eseteken alapult és bár igyekeztem érinteni a legtipikusabb nehezítő tényezőket, biztos vagyok abban, hogy az ilyen ügyekben érintettek oldalakon keresztül tudnák folytatni a sort. Lehetnek persze áthidaló megoldások, amelyekkel a sértettek érdemben is segíthetnek az ilyen ügyek nyomozásában és növelhetik a felderítés valamint a kár megtérülésének esélyeit. Erről, illetve a megelőzés lehetőségeiről szól majd a sorozat záró része.
Pándi Ákos
***
A Civil Körözési Rendszer egy olyan internetes alkalmazás ahol a felhasználók ingyenesen ,egyetlen felületet használva, kereshetik és találhatják meg eltűnt hozzátartozóikat, házi kedvenceiket, illetve ellopott, elveszett értékeiket. Feltölthetik és megoszthatják, ha becsapták, megkárosították őket. (http://www.ckr.hu)
