A júniusi győztes Scania járművezető ismét nyert

0

Három hónapon keresztül tartott a verseny a 880 magyar járművezető között, mely idő alatt teljesítményüket a flottamenedzsment-rendszer adatai alapján kiértékeltük és a legjobbakat díjaztuk.

A napi munkavégzés közben a résztvevők vezetési stílusának hatékonysága számított, és így a flottamenedzsment-rendszerből nyert üzemelési adatokat kielemezve kerültek ki a legjobbak és azok, akik a legnagyobb fejlődést érték el. Amellett, hogy dicsőséget szerzett magának a júniusi, júliusi és augusztusi
legeredményesebb járművezető, a díjként járó 150 eurós Scania utalványt levásárolhatja a Scania márkaszervizeiben.

A helyszín nem változott a júniusihoz képest, ugyanis szintén a Triberg General Kft. telephelyén történt az augusztusi oklevél és utalvány átadása Lehoczki Attilának, a cég és a hónap legjobb pilótájának. Az R 500-as Scania és sofőrje kihozta magából a legjobbat az ömlesztett árufuvarozás közben megtett sok-sok kilométeren. Attila az újabb kitüntetésről így vélekedett:

„A verseny során nem egymással mint járművezetőkkel kellett versenyeznünk, annál is inkább a forgalmi- és útviszonyokkal. Ezek mentén kellett megmutatnunk, hogy a Scania gyártó által elvárt adatokat tudjuk-e hozni és tartani. Azt is mondhatnám, hogy velünk szemben van egy teljesítményi követelmény, aminek meg kell felelnünk, és bizonyítanunk kellett, hogy ezeknek képesek vagyunk-e megfelelni. És azt hiszem, én már második alkalommal is bizonyítottam, hogy ez lehetséges. Életem során nagyon sok járművel dolgoztam eddig, de számomra Európa legjobb tehergépjárműve a Scania.”

Ezzel lezárult a SCANIA CO2NTROL CUP 2018 nyári versenysorozata, melyen három ország, Magyarország, Szlovákia és Csehország 2181 járművezetője mérte össze vezetői képességét. A SCANIA CO2NTROL CUP 2018 harminc legjobb versenyzője meghívást kap egy kötetlen hangulatú, szórakoztató programokat kínáló november eleji go-kart versenyre, ahol a Scania kihirdeti a verseny három legeredményesebb pilótáját, akik nyereménye nem más, mint egy gyárlátogatás a Scaniánál, Svédországban.

A Scania minden résztvevőnek köszöni a kitartást, elhivatottságot és a jövő évi versenyhez sok sikert kíván!

Forrás: Scania

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!