A PACCAR Preston Feight urat nevezte ki elnök-vezérigazgatónak

0

A PACCAR Inc április 18-án bejelentette, hogy a vállalat igazgatótanácsa Preston Feight urat választotta meg elnök-vezérigazgatónak (CEO) 2019. július 1-jei hatállyal. Feight urat az igazgatótanács tagjai közé is beválasztották, ugyanilyen dátumú hatályba lépéssel. Preston Feight jelenleg a PACCAR alelnöke, és Ron Armstrongot követi pozíciójában, aki 2014 áprilisa óta töltötte be a vállalat elnök-vezérigazgatói posztját. Ron Armstrong 2019. június 30-án nyugdíjba vonul a vállalattól és az igazgatótanácsból. Mark Pigott továbbra is marad ügyvezető elnök, és a későbbiekben is stratégiai tanácsadást nyújt a vállalatnak.

„Preston Feight egy kiváló vezető, aki jelentősen hozzájárult a PACCAR kitűnő híréhez a nyereséges növekedését, valamint az iparágban élenjáró termékeit és szolgáltatásait illetően” – mondta Mark Pigott. „Gratulálok Preston Feight elnök-vezérigazgatói előléptetéséhez, és üdvözlöm az igazgatótanácsban. Az igazgatótanács és a PACCAR összes munkatársa nevében szeretném megköszönni Ron Armstrongnak, hogy a PACCAR elnök-vezérigazgatójaként öt éven keresztül kiváló vezetéssel és stratégiai látásmóddal szolgálta a vállalatot.”

Ron Armstrong 25 évet töltött a PACCAR-nál, és ez idő alatt a vállalat megerősítette globális technológiai vezető szerepét. Elnök-vezérigazgatói tisztségének ideje alatt a PACCAR számos rekordot döntött, többek között az árbevétel, a nettó eredmény és a saját tőke terén, új termékeket vezetett be és növelte a piaci részesedését.

Az 51 éves Preston Feight, aki hosszú ideje vezetőként tevékenykedik az iparágban, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a PACCAR növelte forgalmát és nyereségét, valamint fontos szerepet játszott a PACCAR számos járművének és hajtáslánchoz kapcsolódó termékének fejlesztésében. Preston Feight 21 éve tölt be vezető pozíciókat a PACCAR vállalatnál a DAF Trucks elnökeként, a Kenworth Truck Company alelnökeként és vezérigazgatójaként, valamint a Kenworth értékesítésért és marketingért felelős vezérigazgató-helyetteseként, illetve főmérnökeként. Preston Feight az Észak-Arizonai Egyetemen gépészmérnöki főiskolai diplomát, a Coloradói Egyetemen pedig műszaki menedzser egyetemi diplomát szerzett.

„A PACCAR idén ünnepli 114. évfordulóját, és a vállalat élenjárónak számít az iparágában a minőség és az innováció terén. A PACCAR kiváló hírnévvel büszkélkedhet kimagasló pénzügyi teljesítménye, az iparágban élenjáró haszonjárművei, valamint innovatív pótalkatrészei és pénzügyi szolgáltatásai révén” – mondta Preston Feight. „A PACCAR a műszaki fejlesztést helyezi a középpontba, aminek eredményeként a vállalat vezető szerepet tölt be a korszerű dízelüzemű, elektromos és hidrogénnel működő üzemanyagcellás hajtásláncok, valamint a kifinomult vezetéstámogató rendszerek és a tehergépkocsik hálózatba kapcsolhatósága terén. A PACCAR tehergépkocsi-gyárai és elosztólétesítményei világszínvonalúak, és integrált gyártórendszereket alkalmaznak. Köszönöm Mark Pigottnak és az igazgatótanácsnak a megtiszteltetést, hogy a PACCAR vállalatot és 28 ezer munkatársát irányíthatom, követve azt a célkitűzésünket, hogy nyereséges növekedést, első osztályú ügyfélkiszolgálást és kimagasló részvényhozamot érjünk el.”

Forrás: PACCAR

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!