2014-ben a Quehenberger Logistics 60 millió euróval, összesen 485 millió euróra növelte a forgalmát. Ez mintegy 14 százalékos emelkedést jelent, amely részben szerves fejlődés eredménye, részben pedig további akvizíciók segítségével valósult meg.
A németországi telephelyeket célzó bővítés, a nagy ügyfelekkel folytatott üzletek kiépítése, új termékcsoportok bevonása mind-mind hozzájárult ahhoz, hogy a vállalat jóval a piaci szint feletti növekedést ért el. Christian Fürstaller vezérigazgató és társtulajdonos számára ezzel lezárult a vállalkozás történetének első szakasza, amelynek során a dinamikus fejlődés következtében a cég a vezető osztrák magántulajdonban lévő logisztikai vállalkozások közé nőtte ki magát. 2015-től is további, szerves fejlődés útján bekövetkező növekedés áll előtérben – hangsúlyozta a két tulajdonos, Christian Fürstaller és Rodolphe Schoettel, aki egyben a vállalat pénzügyi vezetője is, a 2015. március 3-án, Bécsben megtartott sajtókonferencián.
Stratégiai bővítés a német gazdasági központokban
A 2014-es év sikereihez az újonnan felvásárolt telephelyek integrációja is hozzájárult. A német spedíciós vállalat, a Transalkim átvételével 2014-ben először jött létre a saját hálózati telephelyek integrációja a gazdaságilag fontos agglomerációs övezetekben, mint Stuttgart, Észak- Rajna-Vesztfália, így a német nagy ügyfelekhez való hozzáférés is könnyebbé vált. Ugyanakkor a Quehenberger Logistics olyan célszektorokban, mint a divat, FMCG (napi fogyasztási cikkek), autóipar és kiskereskedelem is ki tudta építeni az üzletekbe történő kiszállítást, a speciális vevői igények még teljesebb körű kiszolgálása érdekében. „A divat ágazatban tovább erősítettük kompetenciánkat az akasztós ruhák (GOH) szállítása területén“ – mondta Christian Fürstaller. „A nagy divatcégek esetében ez egyértelműen versenyelőnyt jelent.“
Akvizíció Délkelet-Európában is
Ugyancsak beolvadt a vállalatba 5 ország 13 telephelye, amelyet 2014 januárjában a luxemburgi Logwintól vettünk át. Ezáltal a Délkelet-Európában elfoglalt piaci pozíció jelentősen megnövekedett. Macedónia bevonásával a saját hálózatot 18 országra sikerült kiterjeszteni. A Transalkimmal kiépített kizárólagos partnerségi viszony segítségével a kiemelkedő fontosságú török piachoz is lehetővé válik a hozzáférés. Ezt bizonyítja a napi szintű forgalom Nyugat-Európa és Törökország között.
Jelentősen kibővült a kontinenst átszelő intermodális forgalom
2014-ben kiszélesedett a Quehenberger Logistics portfóliója. A Nyugat-Európából induló, Romániába, Görög- és Törökországba tartó intermodális forgalom jelentősen kiépült. Ausztriában a Quehenberger Logistics a Q-Home szolgáltatással háztartási gépek házhozszállítását vállalja. „A csomagnagyságnál nagyobb méretű háztartási gépek kiszállítására az online kereskedelem növekedésével is egy több az igény.“ Fürstaller úr elmondta: „Megfelelő tapasztalattal és kompetenciával rendelkezünk a területen, ezért szorosabb üzleti kapcsolatra törekszünk a végfelhasználókkal“.
Új Regionális Disztribúciós Központ (RDC) Oroszországban
A kiemelkedő fontosságú autóiparban, beleértve a gumiabroncs- és alkatrész-logisztikát, több új nagy ügyfelet sikerült szerezni, valamint az alkatrészek számára egy teljesen új, regionális disztribúciós központ épült fel Oroszországban. A napi fogyasztási cikkek (FMCG) területen is sikerült szorosabbra fűzni az együttműködést több nemzetközi konszernnel. További erős növekedés volt megfigyelhető a kiskereskedelmi logisztika és az értékesítési részlegbe történő kiszállítás területén. Pl. Jelenleg egy nagy, luxemburgi textilkereskedő romániai disztribúcióját bonyolítjuk, továbbá egy nagy osztrák kereskedelmi konszern nem élelmiszeripari cikkeinek terítését is végezzük.
Öt év alatt 195 millió euró befektetés
A 2014-es évben véghezvitt felvásárlásokkal a salzburgi logisztikai vállalkozás lezárta a földrajzi terjeszkedés első szakaszát, jelenleg erős operatív bázissal rendelkezik ahhoz, hogy a Németország-Oroszország-Törökországban háromszögben további növekedést érjen el.
Ez ugyanúgy érvényes a piaci jelenlétre, a termékportfólióra, valamint az iparági kompetenciákra. A cég ezzel az elmúlt öt év során Ausztria egyik vezető, magánkézben lévő logisztikai vállalkozásává nőtte ki magát. Az LKW Augustin 2009-es átvétele jelentette a Quehenberger Logistics újraegyesítésének nyitányát. A korábbi Quehenberger logisztikai csoport egy részének 2010-es felvásárlása hozzájárult a termékportfólió kiszélesítéséhez. Az operatív üzletmenet egésze 2012 óta fut az újból bevezetett márka, a Quehenberger Logistics megnevezés alatt.
A forgalom a 2009-es 120 millió eurós szintről 2014-re 485 millió euróra nőtt. Ez mintegy 300 százalékos növekedést jelent, évente átlagosan 27 százalékos növekménnyel számolva – ismertette az adatokat a vállalat pénzügyi vezetője és társtulajdonosa, Schoettel úr.A telephelyek száma is megnőtt: korábban a cég 6 országban, 13 telephellyel volt jelen, ez mára 18 országban található 89 telephelyet jelent. A munkatársak száma a 2009-es 960 főről a jelenlegi mintegy 2.600 főre nőtt.
Az új vállalkozás kiépítésénél minden szinten komoly beruházásra volt szükség. Ehhez hozzátartozott a berendezések, a saját, jelenleg 1075 gépkocsit számláló gépjárműpark, az épületek, a software rendszerek, IT infrastruktúra modernizációja, a személyzet bővítése – mindezekre együttesen 195 millió eurót költöttek 2014-ig bezárólag. „Az eddigi fejlődést erős dinamika jellemezte, annak érdekében, hogy Közép- és Kelet-Európában megfelelően kihasználhassuk a lehetőségeinket. A fő üzletet jelentő kelet-nyugati irányú logisztikában nem csak ismert, de kompetenciája révén elismert szereplővé is váltunk.” – mondta el büszkén Rodolphe Schoettel.
2015: a cél túllépni az 500 millió eurós határt
2015-ben is folytatódni fog a növekedés, azonban a hangsúly most áttevődik a szerves fejlődésre. „Az elmúlt öt évben a szokatlanul erőteljes növekedés eredményeként a terveinknek megfelelő nemzetközi operatív bázist sikerült kiépítenünk. „Most az üzletmenet optimalizációján van a sor.” – jelentette ki Fürstaller úr. A nemzetközi környezet bizonytalansága ellenére az iparág további bővülésével lehet számolni, amelyet a vállalat maximálisan ki is kíván használni.
A fejlődés következő fontos lépését a 2015. január 1-jével megalapított Quehenberger Air & Ocean GmbH jelenti. „A légi és tengeri fuvarozásba történő ismételt bekapcsolódás volt a következő logikus lépés annak érdekében, hogy az ügyfeleinknek a teljes ellátási láncot lefedő megoldásokat kínálhassunk.” – mondta el a cégvezető.
A Quehenberger Logistics saját, 100 gépkocsiból álló gépjárműpark kiépítését tervezi az év végéig, amelyet az osztrák helyi és távolsági forgalomban vetnének be. „Az osztrák fuvarozói piac telítetlensége jelzi, hogy ott a helye egy újabb játékosnak. A beruházás további célja ugyanakkor nem csak ez, hanem, hogy a saját hálózatunk részére biztosítsuk a szükséges erőforrásokat és a szolgáltatások minőségét.” – mondta el Fürstaller úr.
A QX Express termékkel a Quehenberger magas színvonalú országon belüli és nemzetközi Express és Overnight szolgáltatást kínál. Ezen a piaci területen az X1 akvizíciójával már biztos pozíciót sikerült elérni. Ennek a továbbfejlesztése következik most.