A Raben új, modern központja megnyílt a Prága melletti Nupaky-ban

0

2018. április 19-én a Raben csehországi és szlovákiai jelenlétének 10. évfordulóján a Raben Logistics Czech hivatalosan is elvágta a vörös szalagot új központja előtt a Prága melletti Nupaky-ban “Ez az új logisztikai központ, több mint 27,000 négyzetméteres területen az egyik legmodernebb épület a logisztikai szektorban a Cseh Köztársaságban és Szlovákiában.

Ez egy fontos mérföldkő a Raben Group számára Csehországban és Szlovákiában, ezért is ünnepeltünk együtt ügyfeleinkkel és dolgozóinkkal.” – mondta Jakub Trnka, a Raben Logistics Czech és a Raben Logistics Slovakia ügyvezetője. Az új központ megnyitó ünnepsége, összekötve a 10. évforduló megünneplésével ragyogó volt.

“2018 április 19-én hivatalosan is megnyitottuk új depónkat ügyfeleinkkel és partnereinkkel együtt. Nagyra értékeljük, hogy kiemelt vendégünk, Őexcellenciája Kees Klompenhouwer, a csehországi holland nagykövet is elfogadta meghívásunkat. A nagykövet, Ewald Raben-nel, a Raben Group vezérigazgatójával, Jakub Trnka-val, a Raben Logistics Czech és a Raben Logistics Slovakia ügyvezetőjével, és Zdeněk Apeltauer-rel, a CTP regionális igazgatójával vágta át a szalagot az új központ előtt.” – mondta Martina Netuhová, marketing és PR manager, Raben Logistics Czech és Raben Logistics Slovakia. “Mindezt két nappal azután, hogy megünnepeltük az új telephely megnyitását munkatársainkkal és családjaikkal, akik az összes cseh és szlovák depóból érkeztek.” tette hozzá Martina Netuhová.

Az új központban olyan modern raktárépületek találhatók több, mint 20,000 m2 területen, amelyből 4700 m2-en lehetőség van hőmérséklet-szabályozott tárolásra és szállításra a ’friss áru’ szegmensen belül, 2 és 6, illetve 16 és 18 fok között. A raktárak energiatakarékos LED világítással, intelligens HVAC rendszerrel és NFPA kompatibilis sprinkler-rendszerrel lettek felszerelve. Ezek a területek össze vannak kötve egy 5000 m2 plusz különálló cross-dock raktárral, tehát átrakodó területtel, ahol az áruk kirakodása, konszolidációja, szortírozása és berakodása történik a további disztribúcióhoz. A modern logisztikai komplexumhoz új, modernül felszerelt irodák is tartoznak, több mint 650 m2 területen, valamint rendelkezik saját parkolóval, ami  4,830 m2-en helyezkedik el.

A logisztikai központ a stratégiai elhelyezkedésű CTPark Prague East-ben található, közvetlen kapcsolattal a D1 autópályához. A remek lokáción felül található itt benzinkút, szervíz, kamionmosó, étterem és egy újonnan épült buszmegálló közvetlen összeköttetéssel Prága felé.

Az új központ a helyi lakosoknak és az ökológusoknak is kedvére lesz. “10. évfordulónkat ünnepeljük Csehországban és Szlovákiában, és azt szeretnénk, hogy új központunk ajándék legyen mindenkinek – ügyfeleinknek, partnereinknek, dolgozóinknak és a helyi közösségnek is. Bárhol vagyunk, jó szomszédok szeretnénk lenni.”– tette hozzá Jakub Trnka. Húszezer négyzetméteren a depó körül zöld terület található, ahol 500 fát és 8,000 bokrot ültettünk. A hagyományos zajvédő fal helyett a fejlesztő egy természetes elhatárolást épített, amit a gyerekek szánkózásra használhatnak télen. Van ezen kívül egy kanyargó patak is a közelben, ahol nyugalomra lehet találni nyáron.

Az építkezés kevesebb, mint egy évig tartott, köszönhetően a tapasztalt csapatunknak, a mérnököknek, a tervezőknek; örülünk a jó együttműködésnek. “Nagyra értékelem a Raben bizalmát, hogy a CTP-t választotta további növekedéséhez partneréül. A CTPark Prague East stratégiai elhelyezkedésének és jó megközelíthetőségének Prágához (20km), a reptérhez (35km), Drezdához (170km) és Brno-hoz (187km), valamint a testreszabott kivitelezési megoldásoknak köszönhetően a Raben a gyors szállítmányozási szolgáltatás előnyéhez jut, ami fontos a logisztikai cégek számára.” – mondta Remon Vos, a CTP vezérigazgatója.

Forrás: Raben Group

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!