A trieszti mélytengeri kikötőből Budapestre heti négy vonatpár közlekedtetésével kapcsolódott be a menetrendszerű vasúti konténerforgalomba a Rail Cargo Hungaria (RCH). Az első, 20 kocsiból álló szerelvény gépeket, gépjárműalkatrészeket, elektronikai berendezéseket és ruhaneműket hozott Ázsiából Budapestre, majd magyar élelmiszeripari és műanyagipari termékekkel, valamint gépalkatrészekkel rakott konténerekkel tért vissza az adriai kikötőbe.
A piacvezető magyar vasúti árufuvarozó vállalat ezzel Pireusz, Rijeka és Koper mellett a trieszti dokkot is bekapcsolta konténervonat-hálózatába, amelyet folyamatosan továbbfejleszt. Az észak-olasz kikötőből a tervek szerint december közepétől a vonatszám a háromszorosára is növekedhet. Alig egy hónap leforgása alatt a többi adriai kikötőből is jelentősen élénkült az árufuvarozás volumene. A budapesti Rail Cargo Terminal – BILK-et hetente kettővel több importvonatpár köti össze a koperi és a rijekai kikötőkkel egyaránt, a görög Pireusz és a konténerterminál közötti forgalomnövekedés is hasonló. A déli dokkokba irányuló árukat jelenleg mintegy heti 30 vonatpár továbbítja.
Élénkül a Magyarország és Kína közötti szárazföldi vasúti áruforgalom is. Októberben Hszian (Xi’an) és Jinnan mellett újabb kínai ipari központtal, Shenzhennel jött létre menetrendszerű vasúti összeköttetés. Ez a vonat is Kazahsztánon, Oroszországon és Ukrajnán keresztül érkezik a magyar határra, Záhonyba (Eperjeske). Enyhe növekedés tapasztalható a Kínából magyarországi úticéllal érkező, az Európai Unióba a lengyel Małaszewicze állomáson belépő konténervonatok számában is. Ebben az évben eddig több mint félszáz szerelvény érkezett ebből az irányból. A vonatok elsősorban a magyar piacra hoznak termékeket, de az RCT – BILK-ből sok konténer folytatja útját vasúton Olaszországba, Romániába, Törökországba, Németországba. A Rail Cargo Hungaria augusztus óta tapasztalja a távol-keleti vasúti intermodális forgalom erősödő tendenciáját. A koronavírus negatív hatásait követő időszakban beindult kínai termelés és szállítás április és augusztus között 13%-os növekedést eredményezett az RCH ázsiai intermodális forgalmainak bázisszintjéhez képest, amely egyúttal az adriai kikötők szerepvállalásának átrendeződését is magával hozta. A Rail Cargo Hungaria vontatásában közlekedő konténervonatok száma jelentősen meghaladta a tavalyi év azonos időszakának volumenét.
1 hozzászólás
Pingback: Aa RCH a Trieszt-Magyarország vonalon - Transpack