A tervek készen vannak, már csak a befektetők hiányoznak a 150 szobás hotel, konferencia központ és étterem megépítéséhez a kettes terminálon. A Vecsés határába a régóta tervezett 11 ezer négyzetméteres Cargo Cityről is szó esett a kétnapos szaúdi-magyar üzletember találkozónak melyen a Budapest Airport küldöttsége is részt vett.
A magyar miniszterelnököt kísérő üzletember küldöttség tagjaként René Droese, a BA ingatlangazdálkodási igazgatója is Rijádba utazott és szaúdi befektetők előtt ismertette a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésében rejlő lehetőségeket.
A találkozónak az adott különös hangsúlyt, hogy azon nemcsak a szaúdi üzletemberek, hanem a Perzsa-öböl térségének más államaiból, így például Katarból vagy az Egyesült Arab Emirátusokból érkező küldöttségek is részt vettek.
René Droese a fórumon két repülőtéri projektet ismertetett, amelyek komoly befektetési lehetőséget kínálnak az arab üzletemberek számára. A Budapest Airport ingatlangazdálkodási igazgatója bemutatta annak a mintegy 20 millió eurós repülőtéri szálloda projektnek a részleteit, amelyek alapján a ferihegyi 2. terminállal közvetlen összeköttetésben egy összesen 5500 négyzetméteres alapterületű, mintegy 150 szobából, konferencia központból és elegáns étteremből álló hotel épülne. A szállodát a tervek szerint egy nagy nemzetközi szállodalánc üzemeltetné a repülőtéren.
Szintén hasonló, mintegy 20 millió eurós léptékű beruházás annak a Cargo City-nek a megépítése, amely a repülőtér Vecséssel határos oldalán, a második futópálya mellett épülne meg. Az első lépcsőben egy 11 000 négyzetméteres korszerű raktár és 4000 négyzetméteres iroda épülne meg. Ezeket a terveket a Budapest Airport már olyan részletesen kidolgozta, hogy a Cargo City építését akár idén ősszel el lehetne kezdeni.
“A Budapest Airportnál nagy jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy maximálisan kihasználjuk a magyar kormány keleti nyitási politikája által teremtett üzleti lehetőségeket. Ahogy a korábbi indiai és kínai kormányfői látogatások, úgy a mostani szaúdi út is egy sor lehetőséget teremtett a számunkra ahhoz, hogy bemutassuk a magyarországi befektetésekben és az idegenforgalom fejlesztésében rejlő potenciált” – hangsúlyozta a közlemény szerint Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója.
(vecseshirek.hu)