Átadás a Ferro Spednél

0

Négy évvel ezelőtt került az első 34 DAF XF 460 Space Cab nyerges vontató a dabasi Ferro-Sped 2000 Kft. flottájába, amelyeket később további hét ilyen modell követett. Azóta olyan jó tapasztalatokkal szolgáltak ezek a gépkocsik, illetve a mögöttük álló szervizháttér, hogy a cég most 42 DAF XF 480 Space Cab vontatót állított munkába.

Továbbra is folyamatosan fejlődik az ezredfordulón alapított cégcsoport közúti fuvarozással foglalkozó tagja, a Ferro-Sped 2000 Kft. Így a százezer négyzetméteres dabasi telephelyén saját szervizt is működtető cég immár 160 főt alkalmaz, profiljában pedig a túlméretes áruk szállítása vette át a főszerepet, amely nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi piacokra is kiterjed. Az építőipart kiszolgáló vállalkozás ezáltal hetven százalékban belföldi, harminc százalékban nemzetközi fuvarfeladatokat teljesít, és akár hetven tonna tömegű, 42 méter hosszú és hat méter széles rakományok szállítására is felkészült. A flottában jelenleg 125 szerelvény dolgozik. A gépkocsik túlnyomó többsége 4×2-es vontató, azonban darus pótkocsis tehergépkocsik, valamint több 6×2-es, 6×4-es és egy 8×4-es vontató is szerepel a járműparkban. A 4×2-es vontatók közül mintegy ötven, vagyis több mint a felük, már DAF XF típusú.

A legjobb szervizháttér

„Vegyes összetételű flottánk révén több tehergépkocsi-márkával is kapcsolatban állunk, azonban a DAF nyújtja a leghatékonyabb, legrugalmasabb és leginkább ügyfélbarát szerviztámogatást. Megbízhatónak bizonyulnak az XF-ek, de minden márkánál előfordulnak műszaki problémák, ezek megoldásában viszont a DAF élenjár. Vontatóinkat három év garanciával és négy évre, illetve évente 90 ezer kilométerre szóló MultiSupport Care Plus karbantartási szerződéssel szerezzük be, ami erre a teljes futamidőre kiszámítható és megbízható üzemelést biztosít, miközben a DAF mindvégig maximális szerviztámogatást nyújt. A mostani járműveket több részletben vettük át, így alkalmunk nyílt összehasonlítani az új és a régi vontatóinkat azonos körülmények között. Az új XF-eknek a kezdeti tapasztalatok alapján 1,5-2 literrel kisebb az átlagos üzemanyag-fogyasztásuk, mint elődeiknek” – mondta elégedetten Suhajda Tamás, a Ferro-Sped 2000 Kft. ügyvezető igazgatója.

Forrás: DAF

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!