Átadták a Pacapime logisztikai központját Mórahalmon

0

A csaknem egymilliárd forintos beruházásból 321,61 millió forintot uniós és hazai támogatás fedezett. Ludo Pissens, a Pacapime Logistics Kft. ügyvezetője felidézte, a Pacapime-csoport, amely Belgium egyik vezető hullámpapírgyártója és a mai napig családi vállalkozásként működik, 2007-ben döntött arról, hogy zöldmezős beruházásként gyártó és logisztikai tevékenységének helyszínéül Mórahalmot választja. A kisváros három ország határán fekszik, ami segíti a cég további közép-európai terjeszkedését. A versenyképes árakon minőségi szolgáltatást nyújtó cég éves árbevétele idén várhatóan 6,5 milliárd forint körül alakul, negyven munkavállalót foglalkoztat, a létszám azonban a közeljövőben nyolcvanra bővül.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:

Szabó László külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár avatóbeszédében kifejtette, a raktározás és logisztika dinamikusan fejlődik Magyarországon, a munkavállalók 5 százalékát foglalkoztatják az ágazatban, amely a GDP 6,5 százalékát adja. Az elmúlt néhány hétben is több jelentős logisztikai beruházást adtak át az ország különböző részein, amelyekhez szervesen kapcsolódik a belga Pacapime fejlesztése – mondta. Az államtitkár kitért arra is, hogy Belgium Magyarország tizenötödik legfontosabb külkereskedelmi partnere. A magyar kivitel tavaly 23 százalékkal bővült az előző évhez képest.




Nógrádi Zoltán (Fidesz) Mórahalom polgármestere kijelentette, a logisztikai központ létrehozása mérföldkő a település számára. A rendszerváltás éveiben egyetlen ipari munkahely sem volt a kisvárosban, ma már a 6 ezer lakosú település évente 450 ezer turistát fogad, a több mint százhektáros ipari parkban pedig csaknem 50 befektető telepedett meg – közülük a Pacapime a legnagyobb vállalkozás – és csaknem négyszáz embernek adnak munkát.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!