Bővíti raktárkapacitását a MediaMarkt

0

A háztartás- és szórakoztató elektronikai áruházakat üzemeltető MediaMarkt 18 800 m2 raktárkapacitás bérbevételéről kötött szerződést a BILK Logisztikai Nyrt.-vel. Az új raktárbázissal a MediaMarkt hosszú távra tervez, ezért kikötötte az ötéves futamidejű megállapodás további öt évre történő meghosszabbításának lehetőségét. A létesítménynek a közeljövőben nyíló új áruházainak áruellátásában is szerepet szán.

A MediaMarkt speciális logisztikai igényei szerint létesülő raktárkapacitás kiépítését a BILK Logisztikai Nyrt. megkezdi. A lekötött logisztikai területek egy 20 ezer m2-es raktárcsarnokban helyezkednek majd el. A beruházás értéke az épülethez vezető utakkal, a közművekkel és a parkolókkal együtt összesen 3,5 milliárd forint.

Az online kereskedelem térnyerése a MediaMarktnál is jelentős forgalomnövekedést hozott, és a vásárlók száma a korábbi évekhez képest a többszörösére emelkedett. Ez magával vonta azt is, hogy lényegesen megnőtt az áruházlánc logisztikai szükséglete. A vállalat 2014 és 2016 között megduplázta bérelt raktárterületeinek méretét, miközben ugyanekkora külső kiegészítő raktárt is használ már egy éve.

Azért, hogy a vásárlók számára még nagyobb készletet és még gördülékenyebb kiszolgálást biztosítson a vásárlók számára, a műszaki áruházlánc egy új raktárbázis kiépítése mellett döntött. A vállalat ennek érdekében versenypályázatot írt ki és a tender követelményeinek a BILK által ajánlott épület felelt meg leginkább. A MediaMarkt az új logisztikai kapacitástól a vevőkiszolgálás minőségének további javulását várja.

A legforgalmasabb hazai autópályák közötti dél-pesti régióban, az M0 körgyűrűhöz közvetlen lehajtóval és összesen 186 ezer m2 raktár- és irodakapacitással rendelkező BILK Logisztikai Nyrt. területén épülő raktárbázis megfelel majd az online áruházi igényeknek és segíteni fogja az országban működő MediaMarkt áruházak áruellátását, a teljes országot lefedő házhoz szállítások rugalmas kezelését.

Magyarország egyik legnagyobb intermodális logisztikai központjában „A” kategóriás logisztikai-, gyűjtő-, illetve hűtött raktárcsarnokok, ADR-minősítésű és közvetlen iparvágány kapcsolatú raktárak állnak a bérlők rendelkezésére. Ezeket egészíti ki a raktárváros területén működő 1. típusú vámudvar, állvány és targoncabérlési lehetőség a logisztikai kiszolgáláshoz. A raktárváros közvetlen tömegközlekedési kapcsolattal rendelkezik. A BILK Logisztikai Nyrt. közvetlen szomszédságában működik a konténerterminál.

Forrás: BILK

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!