Jelentős változás elé néz a logisztikai piac, mivel két jelentős befolyással bíró vállalat egyesüléséről szólnak a pletykák. A Bloomberg információi szerint a dán DSV ugyanis érdeklődni kezdett az UTI Worldwide iránt – számolt be a kamionhirek.hu. A hírt a DSV és az UTI is megerősítette a gazdasági szaklap megkeresésére. Bár mindkét cég azonos súlycsoportú, hiszen a DSV 70 országban 22 ezer dolgozónak ad munkát, míg az UTI 59 országban 21 ezer munkatárssal rendelkezik, egy nagyon fontosban különböznek, ez pedig az árbevétel.
A dánok tavalyi bevétele 6,1 milliárd euróra rúgott, a kaliforniai székhelyű konkurencia azonban csak 3,7 milliárd eurót hozott össze. Pontosan ezért van bajban az UTI, mely ennek köszönhetően jelentősen eladósodott. Legnagyobb hitelezőjük a P2 Capital Partners befektetői csoport, aki már néhány hónapja megbízta a Morgan Stanley tanácsadóit, hogy dolgozzanak ki megoldást az UTI adósságának kezelésére. Ennek egyik lehetősége az UTI érdekeltségeinek értékesítése. A két vállalt között már létrejött a kapcsolat, de hivatalosan tárgyalásokba még nem kezdtek.