Esély a magyarországi cégeknek: logisztikai szoftverfejlesztő cég üzleti partnereket keres

0

A Quantum Qguar vállalat logisztikai és ellátásilánc-irányító rendszerek gyártásával foglalkozik, és fejleszteni kívánja magyarországi jelenlétét. Nemrég indította el Partnerprogramját, amely lehetővé teszi a magyar vállalatok számára, hogy gazdagítsák kínálatukat és növeljék nyereségüket a Qguar rendszerek értékesítésével.

A Quantum Qguar története és tervei

A Quantum Qguar élen jár a WMS, MES, APS, YMS és TMS rendszerek lengyelországi gyártásában. Huszonhat éve működik a hazai piacon. 2007-ben jegyezni kezdték a varsói tőzsdén. Jelenleg 200 főt foglalkoztat, portfóliójában pedig több mint 800 – Lengyelországban és külföldön megvalósított – projekt szerepel. Ügyfelei között vannak gyártóüzemek, kereskedelmi cégek és viszonteladók, logisztikai és elosztó központok ill. cégek, valamint logisztikai szolgáltatók és szállítmányozók is.

– Célunk évek óta változatlan: olyan IT megoldásokat értékesítünk, amelyek hatékonyabbá teszik a logisztikát és a termelésirányítást. Nem titok, hogy nagyratörő céljaink vannak, annál is inkább, mivel az ellátási láncok folyamatos fejlődése nekünk kedvez – és ez a tendencia Közép-Európában is megfigyelhető. Elég arra gondolnunk, hogy az e-kereskedem egyre nagyobb szerepet játszik a mindennapjainkban, és egyre nő a raktárterületek piaca is – fejtette ki Tomasz Hatala, a Quantum vállalat vezetője.

Mi a Quantum Partnerprogram?

A Quantum Partnerprogram még egy kiemelten fontos lépés a cég nemzetközi terjeszkedési stratégiájában, amely valójában kezdettől fogva végigkíséri. A Quantum Qguar első németországi megvalósítására 2001-ben került sor, az első magyarországira pedig egy évvel később. A cég rendszerei eddig összesen 15 különböző országban kerültek bevezetésre.

– Még markánsabb jelenlétet szeretnénk a külföldi piacokon. Egy ilyen lépést azonban nem célszerű egyedül megtenni – ezért keressük partnereinket, vagyis a helyi cégeket, amelyek kiválóan ismerik a saját piacuk adta lehetőségeket. Filozófiánk egyszerű: szeretnénk lehetővé tenni a magyar cégeknek, hogy értékesítsék a Qguar csomag termékeit, és ebből mindkét fél nyereséget szerezhessen. A végfelhasználók pedig korszerű és jól bevált rendszerekhez férhessenek hozzá – szögezte le Tomasz Hatala.

A cég magyar nyelvű honlapot is szentelt a Quantum Partnerprogramnak, ahol az együttműködés iránt érdeklődő cégek jelentkezését várja: www.quantumpartnerprogram.eu/hu.

Kinek készült a Partnerprogram?

A Quantum Qguar két fejlődési útvonalat kínál a különböző profilú vállalatoknak:

  • a kereskedelmi modell a szoftvereket, automatikus azonosítási eszközöket, címkenyomtatókat, raktárautomatikát, raktárfelszerelést értékesítő cégeknek, valamint SCM tanácsadással foglalkozó cégeknek szól,
  • a bevezetési modell szoftverfejlesztésre és szoftverintegrációra szakosodott cégeknek készült, különösen olyanoknak, amelyek tapasztalattal rendelkeznek a logisztikai rendszerek (pl. WMS, TMS, MES, SCM, ERP) fejlesztése és megvalósítása terén.

A Quantum nem zárkózik el az együttműködéstől olyan cégekkel, amelyek a tágabb értelemben vett logisztikai ágazathoz tartoznak, és egyik fenti csoportba sem sorolhatók be.

– A kereskedelmi modell tökéletes választás olyan cégeknek, amelyek sok kapcsolattal és ügyféllel rendelkeznek a logisztikai ágazatban, és szívesen értékesítenének például egy WMS típusú rendszert, de nem kívánnak foglalkozni a megvalósítással és az ügyféltámogatással. A bevezetési modell viszont azoknak az IT cégeknek fog megfelelni, amelyek a logisztikai piacon szeretnének fejlődni, vagy erre a piacra bejutni. Ajánlatunkat a Qguar WMS rendszer promóciójával kezdjük meg – fejtette ki Artur Kilian, a cég partner account managere.

Mindkét modell négy szintből áll, melyeket a Quantum Qguar és a partner cég közötti együttműködés feltételei különböztetnek meg. Minél magasabb szintű az együttműködés, annál elkötelezettebb egymás iránt a két fél, és annál nagyobb a partner nyeresége.

– Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden partner számára az lesz az optimális megoldás, ha fellép a következő szintre. Biztosan lesz, aki úgy fogja gondolni, hogy elég, ha megáll egy bizonyos szinten. Mi ezt teljességgel elfogadjuk, sőt, szívesen vesszük. Lesznek azonban olyan cégek is, amelyek a szorosabb együttműködés mellett fognak dönteni, jobban elköteleződnek mellettünk, és így növelik a nyereségüket. Ezért egyértelműen meghatároztuk az előmenetel feltételeit – mutatott rá Artur Kilian.

Közös üzlet, teljes körű támogatás

A Quantum Qguar nem kíván sok partnert szerezni. A Program célja, hogy két-három megbízható céget találjon a magyar piacon.

– Hosszú távú, jó együttműködést szeretnénk, és mindenféle szempontból felkészítjük a partnereinket erre a szerepre. Azok a cégek, amelyekkel együttműködést hozunk létre, mindenfajta szükséges képzést megkapnak a startcsomaggal, a tudásbázissal és a kommunikációs csatornával együtt. Egy új partner teljes körű bevezetése időigényes folyamat, de mi készen állunk rá – szögezte le Artur Kilian.

A Quantum Qguar már meg is kezdte a megfelelő magyarországi cégek keresését, sőt, több online bevezető találkozót is szervezett.

– Aktívan keresünk az interneten – átfésüljük az ágazati listákat, rangsorokat és adatbázisokat. Partnereinket a LinkedInen is keressük. Meggyőződésem, hogy ezzel a cikkel is eljutunk a megfelelő cégekhez – nyilatkozta Ewa Machowska, a vállalat értékesítés-támogatási szakértője.

– A Quantum Partnerprogram óriási lehetőség mind a mi számunkra, mind az együttműködést vállalló cégek számára. Mellettünk szól jól bevált, minőségi termékünk, 26 éves történetünk és 200 tapasztalt dolgozónk. Itt az ideje, hogy továbblépjünk és olyan partnereket találjunk, akikkel egymást kiegészítve fejlődhetünk. Magyarország nagyon érdekes a számunkra, mivel földrajzilag és kulturális szempontból is közel állunk egymáshoz, és már korábban jó tapasztalatokat szereztünk ebben az országban. Biztos vagyok abban, hogy sikerül megbízható magyar partnereket találnunk – összegezte az elhangzottakat Tomasz Hatala.

Tudjon meg többet

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!