Európában is terjeszkedne a kínai Alibaba a tőzsdére vonulás után

0

Európában és az USA-ban kezd agresszív terjeszkedésbe hétvégi tőzsdére vonulása után az Alibaba konglomerátum – jelentette be Jack Ma, a vállalat vezérigazgatója Hongkongban.

Az idén 15. születésnapját ünneplő, Kínán kívül eddig Oroszországban és Dél-Amerikában terjeszkedő online kereskedelmi cég Ma szavai szerint “valódi nemzetközi vállalattá” kíván válni, ehhez pedig elengedhetetlen az egyelőre fehér foltnak számító európai és észak-amerikai jelenlét – áll az MTI tudósításában. A héten az Egyesült Államokban tőzsdére vonuló cég Ma amerikai és ázsiai városokat érintő, befektetőket felhajtó “roadshowja” nyomán szerepel a gazdasági lapok címlapján. A nyugati terjeszkedési tervekről a vezérigazgató a népszerűsítő kampány hongkongi állomásán beszélt, ahol azt is elmondta, mobiltelefonos szolgáltatásainak erősítése a fő irány, a jelenlegi online profil mellett pedig az offline, interneten kívüli jelenlétét is erősíteni kívánja. Az elmúlt időszakban a vállalat számos eredeti, e-kereskedelmi fókuszán kívüli cégben szerzett részesedést, így mára jelen van az online videópiacon, 50 százalékos tulajdonosa a Kuangcsou Evergrande futballklubnak, de például a szingapúri posta részvényeinek 10 százalékát is magáénak tudhatja. A vásárokról Ma Hongkongban úgy fogalmazott, az Alibaba “egy számos fajtát felvonultató állatkert akar lenni, nem pedig egy egyfajta állatot tartó farm”. A roadshow első, kínai állomásán a múlt héten a vezérigazgató ugyanakkor azt is megerősítette, a pénzügyek szempontjából a jövőben is Kína marad az elsődleges célpont, bevételei növelésének elsődleges forrásául a kelet-ázsiai ország szolgál. Az Alibaba a június 30-ával végződő negyedévet 2,5 milliárd dolláros bevétellel zárta, nettó nyeresége 2 milliárd dollárt tett ki. A cég papírjainak kereskedése pénteken kezdődik a New York-i tőzsdén, az elemzői várakozások szerint eredeti nyilvános kibocsátása során a befektetők akár 155 milliárd dollárra is értékelhetik a céget, mellyel rekordot döntene az Egyesült Államokban. Az alibaba.com a világ legnagyobb online viszonteladói oldala. Az 1999-ben Jack Ma által alapított cég legnagyobb irodája a kínai Hangzhouban van.

 

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!