A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított februári értéke: 54,3. 2013 áprilisától kezdve augusztusig az index értéke folyamatosan ingadozott 50 pont körül, nem mutatva semmilyen határozott trendet, most azonban hét hónapja tart már a bővülés. Az elmúlt egy évben kétszer nem volt 50,0 pont felett az index, ami arányaiban hasonló a 2012. március – 2013 februárja között eltelt évhez képest. A 2014. február havi index 3,5 százalékponttal alacsonyabb a januári értéknél (57,8). Február összességében átlagos hónap volt a korábbi években (az 1995 óta mért hosszú távú átlag értéke 51,9; a februároké szintén 51,9). Az elmúlt három évben a februári átlag azonban 53,4 pont volt, sőt 2010 óta a februári érték négyszer is legalább 53,4 pont volt (a kivétel 2012 februárja 51,2 ponttal).
A Beszerzési Menedzser Index komponensei
A termelési mennyiség indexe csökkent januári értékéhez képest, de egy havi szűkülés után a termelt mennyiség emelkedését jelzi már negyedik hónapja. A mostani érték átlag felettinek számít, az elmúlt 18 évben nyolcszor volt nagyobb az index értéke februárban.
Az új rendelések indexe némileg csökkent, a mostani a nyolcadik legmagasabb februári érték 1995 óta. Az új rendelések állománya így is magasabb lett, és jóval meghaladja az elmúlt három év átlagát. Hasonló a helyzet az 1995 óta mért hosszú távú átlaggal összevetve.
A februári szállítási átfutási idő ideje hosszabb lett januárhoz képest, és az ütem némileg gyorsult. A korábbi februári értékeket nézve az idei a negyedik legalacsonyabb érték 2011, 2012 és 2013 után. Az index értéke ötvennégy hónapból ötvenkétszer volt 50,0 pont alatt, amire korábban nem volt példa.
A vásárolt készletek elkezdtek növekedni, egy hónapos csökkenés után, és az ütem továbbra is erős. Az idei februári érték az elmúlt tizennyolc év értékei alapján magasan átlag feletti, és a legnagyobb februári. 2012-ben nyolc alkalommal jelzett növekedést az index, ez 2013-ban kilencre emelkedett, idén pedig két hónapnál tart.
2012-ben a foglalkoztatottsági index csak négy hónapban mutatott csökkenést. Ez 2013-ban megismétlődött: május-július között folyamatosan csökkenést mértünk, majd decemberben is 50,0 pont alá csökkent az index értéke. 2014 januárjában azonban ismét bővülést mértünk, és az e havi februári érték 2012-2013 után a harmadik legmagasabb
Az Üzleti Jelentések felmérés további eredményei
• A beszerzési mennyiség indexe növekedett januári értékéhez képest, és egyúttal a mennyiség további emelkedését is jelzi. A mostani érték jócskán felülmúlja az elmúlt három év átlagát, és a harmadik legmagasabb februári adat. A beszerzett mennyiség másodszor növekedett az idei év folyamán.
• A beszerzési árak esetében az árak enyhe növekedése abbamaradt, és csökkenésbe fordult válaszadóink jelzése szerint. Ezzel a beszerzési árak az elmúlt negyvennyolc hónapban első alkalommal csökkentek. A mostani ütem 1995 óta vizsgálva a harmadik legalacsonyabb februári.
• A késztermékkészletek szintje februárban magasabb lett. A korábbi februári értékeket nézve az idei átlag felettinek mondható, és a legmagasabb 1995 óta. A mutató 2010 júniusa óta 50,0 pont alatt tartózkodott, a 2011 márciusi-áprilisi növekedés ezt a 9 hónapos trendet szakította meg, hogy ingázzon 50,0 pont körül. A tavalyi évben csak háromszor nőtt az index értéke, először februárban, míg idén eddig mindkét hónapban a késztermékkészletek emelkedését regisztráltuk.
• A külpiaci mutatók közül az importindex értéke csökkent januárhoz képest, de a 2012 június-augusztusi három hónap szűkülés után egymás után hatodszor jelzi az import mennyiségének újbóli növekedését. A másik külpiaci mutató, az exportindex esetében hasonló folyamatról beszélhetünk. Az index értéke csökkent az előző hónaphoz képest, de továbbra is 50,0 pont felett maradt. Korábban, 2012 decemberében 42 hónap után 50,0 pont alá került az index, de azt követően 2013 május kivételével folyamatosan bővülést jelzett, most már zsinórban kilencedik hónapja.
• Ebben a hónapban liszt, sajt, műanyag alapanyagok, gumigyűrű, cement, vasanyagok, rozsdamentes termékek, élőállat, sertés, műanyag granulátumok és ipari gázok kapcsán jeleztek válaszadóink jelentősebb áremelkedést. Hiányt vanília aroma, fűrészpor, HISI, valamint kellékféleségek esetében