Felpörög a gyorsforgalmi utak építése

0

Jövőre 75 százalékkal több pénz, összesen 280 milliárd forint jut közúti fejlesztésekre a költségvetésben. A közeljövőben Sopron, Szombathely, Szolnok, Vác és Békéscsaba is bekapcsolódik a gyorsforgalmi hálózatba.

Májusban több közútfejlesztési beruházás kezdődik, és még az idén számos fejlesztés befejeződik – adta hírül a Világgazdaság. A lap összeállításából az is kiderül, a jövő évi büdzsé tervezetében 280 milliárd forintos forrásmennyiség szerepel a kiemelt közúti fejlesztésekre. Idén ilyen célokra 160 milliárd forintot különítettek el, vagyis a források 75 százalékkal bővülnek.




Diószegi József cikke a kormánynak azt a stratégiai célját járta körbe, miszerint néhány év múlva a gyorsforgalmi utak eljussanak a határig, illetve ilyen utakkal kapcsolják össze mind a 23 megyei jogú várost.

Az NFM azt közölte a lappal, Szombathely szeptemberben kapcsolódik be a gyorsforgalmi hálózatba, miután átadják az M86-os Hegyfalu–Csorna szakaszát.

Az M85-ösön a Sopron, majd az országhatár gyorsforgalmi elérését biztosító fejlesztések májusban a Csornát elkerülő út második ütemével folytatódnak. Az M85-ös és az M86-os beruházásai a korábban erősen túlterhelt főutak kiváltásával mentesítik a településeket az átmenő forgalomtól.

Május második felében kezdődik meg az M30-as Tornyosnémetit az országhatárral összekötő 1,7 kilométeres szakaszának építése, ezt 2017 végéig tervezik befejezni. Az M30-as Miskolctól az országhatárig (65 km-es szakaszon) a következő években megépül.




Az M35-ös Debrecen–Berettyóújfalu szakaszának kivitelezése a nyáron megindulhat. Az első ütem 2017 végére, a második egy évre rá készülhet el. A projekt a debreceni repülőteret is beköti a gyorsforgalmi úthálózatba. A beruházás az M4-es Berettyóujfalu-Nagykereki szakaszával teszi teljessé a román határ gyorsforgalmi elérhetőségét.

E szakasz közbeszerzési pályázati kiírásai májusban jelenik meg, akárcsak az M2-es Budapest–Vác szakaszának kiírásai.

Az NFM hangsúlyozta, az M30-as, az M35-ös és az M4-es út fejlesztésével a három tengert (Balti-, Égei-, Fekete-tenger) összekötő, hazánkon is áthaladó Via Carpatia magyarországi szakaszai teljes hosszban kiépülnek. Ezek a fejlesztések uniós támogatással valósulnak meg, de jelentős költségvetési pénzekre is szükség van, miután az Európai Bizottság szigorú feltételekkel és korlátozott összeggel támogatja a transzeurópai közlekedési hálózaton kívüli utak fejlesztését.

Hazai forrásból megvalósuló beruházásként jelennek meg májusban a Szolnokot bekapcsoló M4-es M0–Cegléd szakaszának és a Békéscsaba bekötéséhez szükséges M44-es Tiszakürt–Kondoros szakasz (62 km) közbeszerzési pályázatai. A tervek szerint év végén írják ki az M4-es Abony és Törökszentmiklós közti szakaszának kivitelezési közbeszerzési eljárását (29 km).




Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!