Folyamatos növekedés jellemzi a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. konténerüzletágát. Az elmúlt 3,5 évben Barakonyi Gergő vezetése alatt közel háromszorosára bővült a gépkocsiflotta. A tervek is ambiciózusak: 1-2 éven belül elérheti a 200-as darabszámot a gépkocsik száma, miközben megindulhat a regionális terjeszkedés is.
- A Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. konténerüzletága valódi sikertörténet. Mik voltak a fontosabb mérföldkövek?
- A Waberer’s konténerüzletága 2010-ben alakult; felismerve azt a piaci igényt, amely a közúti konténeres áruk minőségi és megbízható kiszolgálására jelentkezett. Kezdetben a megbízások export és import konténerek kizárólag magyarországi szakaszon történő előfuvarozására vonatkoztak, majd 2011-től nemzetközi viszonylatok kiszolgálása is elkezdődött. Érkezésemkor – három és fél éve – azt célt tűzték ki, hogy az ötvenes darabszámról három éven belül érjük el a százas darabszámot. Nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy a tervet teljesítettük, illetve túl is teljesítettük, hiszen mostanra 140, saját autóból álló flottával szolgáljuk ki ügyfeleinket.
- Minek tudható be az üzletág közel háromszoros növekedése?
- Természetesen az egész iparág nagyon sokat köszönhet a gazdaság jó teljesítményének és kedvező helyzetének. Ebben a hangulatban az áruszállítás mennyisége folyamatosan növekszik, azonban ez csak egy adottság, ehhez a magunk munkáját hozzá kellett tennünk. Az egész működésünk alapját az első évben végrehajtott üzletfejlesztés adja, ami jelentős értékesítési munkával járt együtt. Ennek köszönhetően a második évre már elmondhattuk, hogy gyakorlatilag az összes multicéggel együtt dolgozunk. Ezek mellett kifejezetten nagy hangsúlyt fektettünk az irodai és gépkocsivezetői állomány szaktudására, tapasztalatára, rugalmasságára, az ügyfélszolgálat minőségére, az információáramlás hatékonyságára, valamint gyorsaságára. Mindezek miatt nagyon alacsony az ügyfelek körében a fluktuáció, sőt, azok köre inkább növekszik.
- Kik az üzletág tipikus ügyfelei?
- A megbízóink főként hajóstársaságok, speditőrcégek, multinacionális vállalatok. Belföldön és nemzetközi viszonylatokban dolgozunk. A belföld adott, nemzetközi viszonylatban pedig a környező országok, valamint Adria és az északi kikötők felé járunk charterben, tehát oda-vissza. Mondhatjuk, hogy a vonalhajózás közúti alvállalkozói vagyunk. Feladataink nagy részét logisztikai központok és kikötők között teljesítjük. Ennek megfelelően gyakori úti célunk Trieszt, Koper, Hamburg, Bremerhaven, és természetesen Csepelen is rendszeresen megfordulunk. Jelenleg a belföldi, illetve európai kikötők között teljesített fuvarok aránya nagyjából kiegyenlített, valamint a fuvarok között egyre növekvő számban akad genset eszközt és ADR felszereltséget igénylő szállítmány is. Rugalmas működésünknek köszönhetően ezek a fuvarfeladatoknál lehetséges akár 1-2 napos kiállási idő is.
- Mi adja a Waberer’s-Szemerey Logisztika Kft. konténerüzletágának egyediségét?
- Rugalmasan tudunk állni minden kihívás elé, így többek között a hirtelen feltámadó kapacitásbővülést is könnyen tudjuk kezelni. Nagy előnyünk, hogy össze tudunk dolgozni a többi üzletággal, így komplex és rugalmas választ tudunk adni a piac kihívásaira. Biztosan állíthatom, hogy nincs olyan feladat, amit ne tudnánk megoldani!
- Az elmúlt éveket elnézve mi lehet az üzletág terve a következő időszakra?
- A gazdaság továbbra is erős, ez pedig a fuvarozási ágat is kedvezően érinti. Belföldön továbbra is óriási az igény, amelyet ki kell tudnunk szolgálni. Amikor bővítünk, akkor ennek megfelelően, arányosan osztjuk el cégen belül a kapacitásokat. Ha a jövőbe tekintek, akkor reálisan azt mondhatom, hogy 1-2 éven belül eléri a 200-as darabszámot a gépkocsik száma. Regionális terjeszkedés is szerepel a közeljövőbeli céljaink között: Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában szeretnénk konténeres flottát felépíteni. Az egyedüli kérdőjel a sofőrhiány okozta probléma, amit próbálunk kezelni. A környezettudatosság egyre több cég életében meghatározó jelentőségű tényező. A közelmúltban kezdtük meg olyan konténerek szállítását, amelyek Európán belülről jönnek, de nem ponyvás kamionokkal végeznek. Ez egy új piaci szegmens, amelynek kiszolgálását is megkezdtük.