Fosszilis energiaforrásoktól mentesen az egész úton

0

Egy újonnan megnyílt hollandiai bioüzemanyag-töltő állomás révén a Scania Transportlaboratorium már közel áll ahhoz, hogy a svédországi és a hollandiai gyárai között teljesen fosszilis energiaforrásoktól mentesen lássa el az összes fuvarfeladatot.

A Scania Transportlaboratoriumot 2008-ban alapították a vállalat kutatási és fejlesztési részlegének kiterjesztéseként, hogy még jobban megismerhessék, hogy ügyfeleiknek milyen kihívásokkal kell szembenézniük, illetve hogyan fokozható a nyereségesség. A vállalat jelenleg 14 tehergépkocsit üzemeltet naponta a két ország között, körülbelül 5,5 millió kilométeres éves futásteljesítmény mellett.

Növekvő érdeklődés a HVO iránt

Hollandiában a Scania az OrangeGas és a Fieten Olie vállalattal áll partneri viszonyban a HVO100, vagyis a tiszta hidrogénezett növényi olaj beszerzéséhez, amellyel akár 90 százalékkal is csökkenthető a környezet szén-dioxid-terhelése. Az első töltőpontot a Fieten Olie töltőállomásán nyitották meg Geesbrug városában, 50 kilométerre a Scania Zwolle városában működő összeszerelő üzemétől és logisztikai központjától. „Növekvő érdeklődést tapasztalunk a HVO iránt a fuvarozóvállalatok körében, és reményeink szerint az év végére további tíz helyen is kínálhatunk majd HVO100 üzemanyagot Hollandiában” – mondta Peter Bosma, az OrangeGas ügyvezető igazgatója.

A Scania részeként a Transport Lab tartja magát a vállalat általános célkitűzéséhez, hogy élen járjon a fenntartható közlekedési rendszerre való átállásban. „Minden korszerű Scania motor gond nélkül üzemelhet HVO-val, így számunkra csak az jelentette a legfőbb kérdést, hogy megtaláljuk a megfelelő partnereket, akiknél tankolhatunk HVO-t az útvonalunk mentén” – mondta Jan Björklund, a Scania Transportlaboratorium AB ügyvezető igazgatója.

„Szeretnénk tapasztalatot gyűjteni a különböző rendelkezésre álló alternatív üzemanyagokkal”

A HVO100 csak egy a számos fenntartható alternatíva közül. Idén ősszel egy etanolüzemű tehergépkocsit is munkába állítunk majd ugyanezen az útvonalon. Ez a teherautó egy másik Fieten Olie állomáson tankolhat majd üzemanyagot Geesbrugban. „Ez arról szól, hogy a gyakorlatban is kipróbáljuk azt, amiről prédikálunk. Szeretnénk tapasztalatot gyűjteni a különböző rendelkezésre álló alternatív üzemanyagokkal a just-in-time fuvarozásban, hogy ezeknek a tapasztalatoknak a hasznosításával támogathassuk az ügyfeleinket és az iparágat” – mondta Jan Björklund.

Forrás: Scania

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!