Győr lett a balkán kapuja – felkészült a Quehenberger Logistics

0

A rövid menetidő és az alacsonyabb fajlagos költségek miatt Győr lett a Nyugat-Európából a balkáni területre igyekvő vállalkozások és áruk kapuja. Ezt felismerve a Quehenberger Logistics a győri raktárbázisáról közvetlen járatokat üzemeltet a térségbe, ahol saját hálózatot üzemeltet.  

Újszászi Ferenc, a Quehenberger Logistics Magyarországért és Szlovákiáért felelős üzletfejlesztési vezetője

„Magyarország és azon belül Győr kezd a Balkán kapujává válni” – mondta a logisztika.comnak Újszászi Ferenc, a Quehenberger Logistics Magyarországért és Szlovákiáért felelős üzletfejlesztési vezetője. A szakember szerint ez a folyamat 3-4 évvel ezelőtt indult el, hiszen a hazai szolgáltatóknak köszönhetően a balkáni területek rövid idő alatt elérhetőek vasúton és közúton egyaránt. Ennek nyomán az a döntés született a balkáni piacra igyekvő vállalatok egy részéről, hogy Magyarországról, azon belül is a győri régióból szolgálják ki az ott felmerülő igényeket – tette hozzá a szakember. A tapasztalatok szerint a Nyugat-Európából és a V4-ek országaiból érkező áruk szortírozását és indítását végzik Győrben.

A folyamatot felismerve a Quehenberger Logistics közvetlen közúti járatokat üzemeltet naponta Győrből a balkáni országokba. Ezzel a megoldással jóval rövidebb menetidőt biztosítanak ügyfeleik számára a szállított jelentős mennyiség miatt. Újszászi Ferenc példaként említi Albániát, amely mindössze 72 óra alatt érhető el Győrből. A Quehenberger Logistics különleges megoldást kínál a balkáni térségbe, hiszen Győrből közvetlenül indított járatokon túl a déli országokban saját hálózattal rendelkezik, nem partnerekkel dolgozik együtt.

A cég győri központi raktárában felkészülten várja a Balkán irányába nyitó ügyfeleket: „A” típusú közvámraktár, raktározás (tömbösített és polcozott raktár), nemzetközi szállítmányozás, komplett- és részrakományok szervezése, közvetlen vasúti kapcsolat, konténer érkeztetése közvetlen iparvágányra, vámkezelés és tanácsadás, cross docking, belföldi disztribúció áll rendelkezésre. A Quehenberger teljes körű vámügyintézést, vámtanácsadást is végez, telephelyükön található a regionális vámhivatal.

Háttérinformációk

A Quehenberger Logistics egy közepes méretű, tulajdonosi irányítású családi vállalkozás, amely minőségi szolgáltatásokat nyújt a logisztikai szállítmányozás menedzsment, valamint a hálózati és szerződéses logisztika területén Közép-és Kelet Európában. 17 országban, 85 telephelyen mintegy 2700 munkavállaló biztosítja az állandó, magas színvonalú szállítmányozást. Magyarországon három telephellyel rendelkezik (Budapest, Győr, Székesfehérvár). A Quehenberger Logistics-nál nagy súlyt fektetnek az ügyfelekkel és a partnerekkel történő személyes kapcsolattartásra, valamint a kiváló szolgáltatásokon alapuló ügyfélkiszolgálásra. Saját hálózati struktúrája, szabványosított termékei, kipróbált üzletági megoldásai és kiváló partner kapcsolatai garantálják a legmagasabb szintű logisztikai szállítmányozási hatékonyságot. A Quehenberger Logistics több mint 580 járművel felszerelt saját és modern gépjárműparkjával garantálja a rugalmasságot a szállítások területén. Ezen felül egy ellenőrzött alvállalkozókból álló széleskörű partnerbázist is működtet.

Kapcsolat:

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!