Körkérdés: Milyen évre számítanak 2012-ben?

0

A válság folytatódására számítanak az idén a lapunk által megkérdezett szakemberek. Létszámcsökkentést nem terveznek, sõt, van, ahol növelik a munkavállalók számát. Cégük piaci helyzetét a szolgáltatások és a szervezet fejlesztésével kívánják megõrizni, illetve javítani.


BOR JÓZSEF
, AZ EXPRESSINTERFRACHT HUNGÁRIA KFT. ÜGYVEZETÕ IGAZGATÓJA:

 

„Cégünk az egy évvel ezelõtti fúziót követõen megõrizte piacvezetõ helyét a magyar szállítmányozási vállalatok között. Tavalyi árbevételünk várhatóan meghaladja a 34,5 milliárd forintot, ez mintegy 1,5 milliárddal múlja felül cégünk elõdjeinek (Raabersped és Mávtranssped) 2010. évi összesített árbevételét. Várható üzemi eredményünk 250-300 millió forint. Ez mintegy 7 millió tonna árutömeg szállítmányozásából származott. Cégünk teljesítményéhez és fejlõdéséhez nagyban hozzájárult az Express-Interfracht GmbH európai céghálózatával való együttmûködés, és a Rail Cargo Hungáriával közösen folytatott marketingtevékenység. A világgazdaság nem mutat meggyõzõ jeleket arra, hogy a válság elmúlt. Az eurózóna mély problémákkal küzd. A magyar gazdaság külföldtõl való függõsége és pénzügyi nehézségei miatt idei célunk a jelenlegi üzleti mutatószámaink megõrzése. Ezt szolgáltatásaink további fejlesztésével és szigorú költséggazdálkodással kívánjuk elérni.”

SZALMA BOTOND, A PLIMSOLL KFT. ÜGYVEZETÕ IGAZGATÓJA

” Pontosan olyan évre számítok, mint amilyen az alapítás óta eltelt 20 év volt a cég életében. Mint a vidámparki hullámvasúton. Egyszer fent, egyszer lent. Ami a válságot illeti, mára teljesen világossá vált, hogy sajnos marad és erõsödik tovább, mivel pont az alapjait – vagyis az erkölcsi válságot – nem sikerült megoldania a világnak. Amíg a ház alapjai nincsenek rendben, nem érdemes a tetõvel foglalkozni, ahogy a hajózásban sem a dudába kell vezetni a gõzt, hanem a gépekbe. Ráadásul a Dunára fordítandó karbantartási pénzeket amatõr módon bicikliutakká alakítja a nem létezõ közlekedéspolitikánk, ami nem segíti az iparág talpra állását. Mindezek ellenére az árbevételek enyhe növekedésére, a kapacitáskihasználás stagnálására számítok. A fuvardíjak szerencsére – ha kis mértékben is, de – mindenképpen felfelé mozdulnak. Ebben az évben többségi tulajdonosává váltunk a Fluvius Kft.-nek, ahol a flotta és a szervezet fejlesztése után, várakozásom szerint, bõvülhet az al-dunai forgalmunk.”

VÁSÁRHELYI ÁRPÁD, A SCHENKER KFT. ÜGYVEZETÕ IGAZGATÓJA

„Nehezebb évvel számolok, mint 2011-ben. A gyenge forint, a megemelt általános forgalmi adó, valamint a különadók miatt csökkenést várunk az importforgalmak, különösen a közúti gyûjtõszállítások területén. A szolgáltatások fenntarthatósága érdekében infláció feletti áremelésekre lesz szükség. Bõvülést várunk az exportban, mellyel ellensúlyozni kívánjuk a csökkenõ importot. Koncentrálódni látjuk a vasúti forgalmat. A tengeri és légi szállítmányozásban a túlkapacitás ellenére a díjszintek emelkedni fognak, így a szállítmányozóknak egyre több forgalmat kell bonyolítaniuk gazdasági eredményeik megõrzéséhez. Raktárlogisztika területén várhatóan folytatódik az a 2010-ben kezdõdött racionalizálási hullám, melynek köszönhetõen új üzleteket szerezhettünk tavaly. Létszámcsökkentést – csakúgy, mint 2011-ben – az idén sem tervezünk, a rentabilitást az olcsóbb beszerzéssel és számítástechnikai fejlesztésekkel kívánjuk megõrizni, illetve javítani. Beruházást a raktárlogisztika területén tervezünk.”

WÁBERER GYÖRGY, A WABERER’S HOLDING ZRT. ELNÖK-VEZÉRIGAZGATÓJA

„Kevés remény van arra, hogy 2012-ben csökkenjenek az európai válságnak az ipari kibocsátásra és az ellátási láncra gyakorolt kedvezõtlen hatásai. A közúti fuvarozásipiacon növekvõ üzemanyagárak mellett élesedik tovább a verseny. Az idei év is legalább olyan nehéznek ígérkezik, mint a tavalyi, amikor a holding rekordárbevételt és EBIDTA-eredményt ért el. A növekedés fenntartása érdekében a flotta további 100 szerelvénnyel, a munkavállalók száma pedig 150 fõvel gyarapszik. Folytatjuk sikeres kereskedelmi offenzívánkat. Kiemelten összpontosítunk legfontosabb öt európai piacunkra: a hazai mellett az angliai, a francia-, a német- és az olaszországi fuvarozási igények kielégítésére. A flotta gazdaságos mûködtetését fokozandó felhagyunk a nemzetközi hûtõfuvarozással, és a hagyományos raklapos áruk minõségi továbbításának szempontjait tartjuk szem elõtt. A gazdaságosság növelése érdekében a holding egységes gazdálkodási szervezetbe olvasztja legnagyobb leányvállalatait.”

FÖDELMESI TIBOR, A DHL GLOBAL FORWARDING ÜGYVEZETÕ IGAZGATÓJA

„Az év számos kihívást tartogat a cégek számára, de bizakodó vagyok. Légi és tengeri teheráru-szállítmányozási üzletágunk kilátásait tekintve optimista vagyok, stabil pénzügyi háttér áll mögöttünk, és minden adottságunk megvan ahhoz, hogy a lehetõségeket kihasználva az idei évet növekedéssel zárjuk. Innovatív megoldásainkkal új szektorokban kívánjuk erõsíteni a piaci pozíciónkat, és különbözõ fejlesztéseket dolgozunk ki, hogy partnereink testre szabott és számukra kényelmes szolgáltatásokat kapjanak. Újabb átszervezéseket és létszámcsökkentést nem tervezünk. A légi teheráru- szállítmányozás területén ugyan az év elején díjcsökkenést tapasztaltunk, de a légitársaságok már bejelentették a kapacitáskivonást, így a második fél évben díjemelkedéssel és kisebb-nagyobb kapacitáshiánnyal számolunk. A tengeri szállítmányozásban az elmúlt év végét jellemzõ alacsony díjszintet 2012 januárjában díjemelés követte. Várható, hogy a közeljövõben a hajóstársaságok esetleg kapacitást vonnak ki, hogy a díjszintet stabilizálják.”

HOMONNAY GÁBOR, A GLS HUNGARY ÜGYVEZETÕ IGAZGATÓJA

„Bár még két hónap van hátra a 2011/12-es üzleti évbõl, ö r ö m m e l mondhatom, hogy cégünk minden fronton teljesíteni fogja célkitûzéseit. Továbbra is arra törekszünk a technológiafejlesztésért tett beruházásainkkal és ügyfeleink elégedettségét szolgáló megoldásainkkal, hogy a csomaglogisztikai üzletágban kiemelkedõ minõséget nyújtsunk. Nehéz elõre látni, hogy a pénzügyi válság folytatódik vagy elmélyül, mindenesetre társaságunk fejleszti technológiáját, tovább növelve kapacitását. A válságos idõszakban a lakosság csökkenõ fogyasztása negatív hatással van a csomagforgalomra. Bízunk abban, hogy még a nehéz gazdasági idõszakban is kevésbé érintett szegmensekben tovább tudjuk bõvíteni ügyfélkörünket, és ezáltal a megszokott volumennövekedésünk fenntartható. A 2012/13-as év egyik fontos projektje, a ThinkGreen-Service bevezetésével újabb lépést teszünk a környezettudatos gondolkodás és tevékenység irányába. A meglévõ Parcel Shop hálózatunk további fejlesztése is a prioritások között szerepel.”
Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!