Külföldi helyett végre magyar tej lehet a polcokon?

0
Áprilistól megszűnik az uniós tejkvóta, visszaszerezhetné elvesztett befolyását a hazai piac felett a tejipar, az olcsó importtermékek helyét magyar áruk vehetnék át – írja a Magyar Nemzet hétfői számában.

A lap írása szerint a versenyképes alapanyagár adott, a feldolgozás azonban korszerűsítésre szorul. Harcz Zoltán, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács ügyvezető igazgatója a lapnak elmondta, az elmúlt támogatási ciklusban a termelők 70-80 százaléka fejlesztett, a nyers tej így versenyképes áron jut el a feldolgozókhoz, ugyanakkor ahhoz, hogy a tejtermék ára is versenyképes legyen a magyar piacon, elengedhetetlen a feldolgozás korszerűsítése.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:

Becslése szerint az ágazatnak 40-50 milliárd forint támogatásra lenne szükséges, a kerethez pedig a kicsi, a közepes és nagyobb vállalatoknak is hozzá kell férniük – írja a Magyar Nemzet.

Egyes éttermek Bécsből, Párizsból vagy Litvániából rendelik a legalapvetőbb hozzávalókat

Mindeközben egyes vendéglők a liszttől a húsig, a tejszíntől a zöldségig szinte mindent határon túlról vásárolnak – írja a Magyar Nemzet.

Az import a szélrózsa minden irányából érkezik, de már több olyan magyar kereskedő is van, aki a párizsi nagybani piacra specializálta magát. Sőt van olyan neves étterem is Magyarországon, amely Litvániából hozat tejfölt, mert konyhájában ez az összetevő kiemelten fontos – megfelelő minőségű alapanyagot pedig a balti állam termelői garantálnak neki. Kenyeret szinte minden magára adó étterem maga süt, méghozzá import lisztből, mert a hazai malmokból nem tudnak jó minőségűt beszerezni. Ugyanez a helyzet a húsokkal is: a vezető vendéglők – egynémely kivételt leszámítva – külföldről, esetenként a tengerentúlról hozatnak ilyen alapanyagokat.

A neves szakácsok beszámolója szerint komolyabb előrelépés egyedül a zöldségeknél történt, már országszerte több megbízható termelő jelent meg a piacon; ám kellő mennyiségben ők sem képesek jó minőségű árut szállítani.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!