Különleges dizájn a CTP logisztikai parkjaiban

0

A múlt héten hirdették ki az idén első ízben megrendezett CTP Art Wall nemzetközi művészeti pályázatának győzteseit a prágai Manes Galériában. Az egyebek mellett a CTP és a CBRE által delegált szakértőkből álló zsűri döntése alapján a belga DZIA duó és a TRON művésznéven alkotó Michal Škapa munkái lesznek láthatók a kiválasztott a CT Parkok falain a következő hónapokban. A CTP mindkét győztest 100 ezer cseh korona pénzdíjban részesítette.

A cseh kulturális életben egyedülálló, különleges falfestmény-projekt díjátadó ünnepségének a Manes Galéria adott otthont. A nemzetközi CTP Art Wall pályázatra közel 40 művész, illusztrátor és grafikus tervező jelentkezett Európa különböző országaiból. Az első körben 17 alkotást választottak ki. Ezeket a gálaest során a galéria többfunkciós csarnokában tekinthette meg a közönség.

A döntőbe 11 képet válogattak be. A szakértő zsűri, amelynek többek között Remon Vos, a CTP vezérigazgatója és Ondřej Dufek, az ismert illusztrátor és építész is tagja volt, egy abszolút győztest hirdetett a díjátadón. Az első helyezett TRON a pénzdíj mellett támogatást is kap a CTP-től a különböző színű koncentrikus köröket ábrázoló alkotása megvalósításához. A kép a CTPark Prague Airport falát díszíti majd. A második helyezett a belga DZIA művészpáros lett, akiknek Fauna és Flóra által ihletett munkáját a humpoleci CTParkban valósítják meg.

„Nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült az első pályázatunk. Az összes általam megtekintett alkotás jól tükrözte a művészek kreativitását és fantáziáját. Meggyőződésem, hogy a műalkotások pozitív fogadtatásra találnak, és jövőre még több tehetséges résztvevőt üdvözölhetünk majd a pályázaton” – nyilatkozta Remon Vos, a CTP vezérigazgatója.

A projekt fő célja, hogy magasabb szintre emelje a nyilvános terek esztétikai értékét, és egyben „megszépítse” az ipari és logisztikai csarnokokat Csehországban, később pedig a CTP-nek otthont adó többi kelet-közép-európai országban is. Az első pályázat győztesei a CTP két ipari épületének egy-egy falán valósíthatják meg elképzelésüket: a D1-es autópálya melletti CTPark Humpolecben és a CTPark Prague Airport egyik épületén. A CTP összesen több mint 6500 négyzetméternyi falfelületet bocsát a művészek rendelkezésére.

A CTP Art Wall projekt közreműködő partnere a CBRE Art of Space művészeti projektje, amely csehországi ipari övezeteket és raktárépületeket céloz meg. Ez a kezdeményezés a tájékoztatást, az oktatást, valamint a szakemberek, a hatóságok és a közvélemény közötti tudásmegosztást kívánja ösztönözni. A CTP Art Wall művészeti pályázat szervezője a DRAWetc vizuális stúdió.

Forrás: CTP Management Hungary Kft.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!