Logisztikai csarnokot épített Székesfehérváron csaknem 900 millió forintos beruházással a Mansory Kft., amely ezzel bővítette tevékenységi körét is.
A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:
314 millió forint uniós támogatással valósult meg a logisztikai csarnok, amely szárazföldi, illetve egyéb szállítást kiegészítő szolgáltatást nyújt, rakománykat kezel. A társaság elsősorban a kisebb cégeket célozza meg logisztikai szolgáltatásával. A jelenleg működő, több tízezer négyzetméteres logisztikai központok rendkívül magas áron dolgoznak, így szolgáltatásuk gyakran elérhetetlen a kisebb cégek számára. Az új központ azonban csökkenteni tudja a költségeket azzal, hogy meghatározott mennyiségű, súlyú anyagmozgatási korlátig kézi, illetve kisebb gépi átrakodást alkalmaz.
A 2011-ben alakult Mansory Kft. kezdeti tevékenysége az ingatlankezelés volt, 2013-ban ez kiegészült az élőállat nagykereskedelemmel, 2014-ben pedig építőipari és nem veszélyes hulladékkezelési, ártalmatlanítási tevékenységgel.