Magyar harangot szállított a TNT Mauritiusra

0

Magyar harangöntő mester alkotását szállította Mauritiusra a TNT, a világ egyik vezető expressz szállító vállalata. Gombos Miklós munkája a TNT különleges szolgáltatásával jutott el a szigetállamba. A 87 kilogramm súlyú harangot Szent Mauríciusz emlékére állították fel. „Gombos Miklós nem először vette igénybe a TNT szolgáltatásait. Örömünkre szolgál, hogy ismét egy magyar alkotó munkáját szállíthattuk a világ távoli pontjára” – tette hozzá ifj. Járosi Márton, a TNT Express Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

A TNT-nek nem ez volt az első különleges szállítmánya. A vállalat korábban a Tropicarium cápáit szállította Miamiból Budapestre, de óriáspandákat is vittek már Kínából Madridba. A TNT legutóbbi különleges küldeménye Szemők Zsuzsa szobrászművész alkotása volt, amelyet szintén Mauritiusra szállítottak.

A harang szállítása méreténél és súlyánál fogva is kihívást jelentő feladat. A TNT egyedi árufelvételi és csomagolási szolgáltatásokat fejlesztett ki kifejezetten az ilyen jellegű, speciális küldemények számára. Személyre szabott ügyfélszolgálati támogatást nyújtott az alkotás felvételétől egészen a kiszállításig, így a legnagyobb biztonságban tudta eljuttatni a különleges paraméterekkel rendelkező küldeményt az Indiai-óceánban található szigetre.

A TNT különleges szolgáltatásai lehetőséget biztosítanak arra, hogy gyorsan és biztonságosan célba jussanak azok a küldemények, amelyek speciális kezelési módot igényelnek. Lehetőség van többek között túlméretes valamint szabálytalan alakú küldemények szállítására, amelyhez igény szerint charterjárat is bérelhető a minél gyorsabb szállítás érdekében. A különleges szolgáltatások körét bővíti a fedélzeti futárszolgáltatás, amelynek segítségével a TNT a lehető leggyorsabb szolgáltatást garantálja. Lényege, hogy a TNT futárja személyesen kíséri végig az árut a szállítás során, hogy az a lehető legrövidebb úton és a legrövidebb idő alatt jusson el a címzetthez. Szintén lehetőség van veszélyes áruk valamint temperált küldemények, például vérminták, emberi szövetek és biológiai minták, mint a sportolók doppingtesztjeinek szállítására is.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!