Magyar kereskedőház erősíti az árucserét Brazíliával

0

Magyar kereskedőház nyílt Rio de Janeiróban, Brazíliában, ez a tizennegyedik kereskedelmi külképviselet a világon – közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) pénteken az MTI-vel. A megnyitón Kerekes György, az MNKH vezérigazgatója a közlemény szerint köszöntőjében kiemelte: Brazília a világ ötödik legnagyobb országa és a hetedik legerősebb gazdasága. Hozzátette: Magyarország célja, hogy tovább erősítse kétoldalú kereskedelmi kapcsolatait, ebben pedig hatékony segítséget nyújt majd a brazil-magyar kereskedőház. Az üzleti kultúra, a jogi környezet is közel áll az európaihoz, ami számunkra előnyös – jegyezte meg Kerekes György. Brazília – Mexikó mellett – Magyarország második legnagyobb kereskedelmi partnere Latin-Amerikában – írja a közlemény. Az elmúlt években fokozatosan nőtt a termékek és szolgáltatások kivitele, 2013-ban elérte a 403,3 millió dollárt, ami 23 százalékkal magasabb az előző évhez képest – ismertette az MNKH. Magyarország többek között közúti járműveket, számítógépeket, gépjármű motorokat, szerves vegyi termékeket, gyógyszereket, mobiltelefonokat valamint izzólámpákat exportál Brazíliába – derül ki a közleményből.

A latin-amerikai államban igény mutatkozik az olyan építőiparhoz kapcsolódó termékekre és technológiákra is mint az üvegbeton, a gyorsépítésű technológiák és szennyvíztisztítók. Ezen kívül keresettek a vasúti és kikötői infrastruktúra fejlesztéséhez köthető termékek, valamint a reptéri infrastruktúra kiépítéséhez használt berendezések, illetve az orvosi felszerelések és a gyógyszerkészítmények. A hazai kis- és középvállalkozások exporttevékenységének elősegítése érdekében az év végéig további 11, vagyis összesen 25 országban működő külhoni kereskedőházi hálózat jön létre. Az MNKH célja, hogy 2018-ra a jelenlegi 25,5 százalék helyett a magyar export 33 százaléka jusson el az Európai Unión kívülre – olvasható a kereskedőház közleményében.
(MTI)

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!