Elérte az épületek legmagasabb kitűzött pontját a GSE Hungária Kft. által Üllőn épített Goodman – Auchan épületegyüttes. Magyarország legnagyobb logisztikai központjának bokrétaünnepén Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és Éric Fournier, Franciaország budapesti nagykövete is felszólalt.
A zöldmezős beruházást a teljes projekt tervezésével és kivitelezésével megbízott GSE Hungária Kft. ez év nyarán adja át a megrendelő Goodman részére. Az épületkomplexum kiemelt szerepet kap majd az Auchan áruházainak logisztikájában, valamint a cég országos online kereskedelmi tevékenységének támogatásában.
A Goodman kiváló lokációjú logisztikai központjából a főváros és a Liszt Ferenc Nemzetközi repülőtér, illetve az M0 autóút és az M4 autópálya csomópontja is könnyen megközelíthető.
A létesítmény teljes területe 87.200 négyzetméter, ezzel ez a komplexum lesz a legnagyobb ilyen jellegű építmény Magyarországon. Közel 20.000 négyzetméternyi raktár szolgál majd a különböző friss- és fagyasztott, romlandó élelmiszerek hűtésére és tárolására. Ezen belül több, mint 3.000 m2 -24 °C-ra hűtött raktártér és közel 7.000m2 0°C-os hűtőtér található az egyéb kontrollált hőmérsékleten tartott terek mellett.
További 63.000 négyzetméternyi raktárterületen háztartási eszközöket, tartós fogyasztási cikkeket, textilipari termékeket és egyéb hűtést nem igénylő termékeket tárolhat majd a francia üzletlánc.
A fennmaradó 4800 négyzetméteren irodákat és közösségi tereket alakítanak ki. A modern logisztikai megoldások mellett a dolgozók kényelme is fontos szempont volt az épület tervezése során: az irodák természetes fényben gazdag, fiatalos és kényelmes munkakörnyezetet fognak biztosítani. Az új logisztikai bázis több mint 100 új munkahelyet teremt majd a környéken. ,,Meggyőződésem, hogy a mostanihoz hasonló, a GSE által megvalósított magas színvonalú projektek növelik az ország versenyképességét.” – mondta el ünnepi beszédében Fabrice Maurizot, a GSE Közép- és Kelet Európáért felelős ügyvezetője.
„Ezt a beruházást azok a hazai és nemzetközi szereplők teszik egyedivé, akik részt vesznek a megvalósításban.” – mondta el a bokrétaünnepen Éric Fournier, Franciaország budapesti nagykövete. – „Nagy öröm számomra, hogy Franciaország a projekt fő motorja, ugyanis két francia vállalat, a GSE és az Auchan ennek elengedhetetlen résztvevői. Mindkét cég már sok éve működik a magyar piacon. Az ő biztos jelenlétük bizonyítja a francia beruházók Magyarországba vetett bizalmát, valamint azt a szándékukat, hogy szeretnék még hosszú távon folytatni a fejlesztéseket.”
„Mindig különleges pillanat rekordot ünnepelni, különösen, ha azt a gazdaság területén érik el. Soha nem épült eddig ekkora logisztikai központ Magyarországon, ráadásul egy olyan területen teljesít ilyen kiválóan a beruházás, ami a hazai GDP 6,5 százalékát, több ezermilliárd forintnyi összeget képvisel.” – mondta el Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese és politikai államtitkára.
A GSE Hungária Kft. kivitelezésében már elkészült az épület tartószerkezete, akárcsak a homlokzatburkolatok jelentős része és továbbra is jó ütemben haladnak tovább a munkálatok. Ehhez az építési ütemhez a mai napig az építőipari munkások több, mint 160.000 munkaórával járultak hozzá. A fontos mérföldkő alkalmából május 17-én bokrétaünnepet tartott a fővállalkozó GSE Hungária Kft.
Forrás: GSE Hungária