Megnyitotta kapuit az Ipar Napjai és a Mach-Tech kiállítás

0
3D nyomtatás, robotika, ipar 4.0 – a kiemelkedő jelentőségű seregszemlén szakportálunk is jelen van. Május 15-én újabb izgalmas versenyt rendezünk a helyszínen a mérnökhallgatók számára.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Facebook-on is:

– Az ipar a magyar gazdaság motorja, a szektorban 2010 óta 130 ezer új munkahely jött létre, az ipari bérek átlag felett növekedtek az utóbbi 4 évben, és a kormány szeretné ezt a folyamatot a következő években is fenntartani – mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára a Hungexpón párhuzamosan rendezett két kiállítás közös megnyitóján.

A politikus hangsúlyozta, hogy ehhez források, fejlesztési lehetőségek szükségesek. Megismételte, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban az összes rendelkezésre álló európai uniós forrás mintegy 60 százalékát szeretnék a gazdaság fejlesztésére, munkahelyteremtésre fordítani.

Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója megnyitó beszédében rámutatott: az Ipar Napjai és a Mach-Tech Magyarország legnagyobb ipari seregszemléje, ahol idén 19 ország 380 kiállítója mutatja be termékeit, szolgáltatásait, újdonságait.

Czomba Sándor szerint a magyar növekedési adatok kiugróan jók, az ipar márciusban 11 százalékkal bővült, míg az európai uniós átlag 2 százalék volt. Emlékeztetett arra a kormányzati célkitűzésre, hogy 2020-ra a jelenlegi 23 százalékról 30 százalékra szeretnék emelni az ipar arányát a GDP-ben. Szólt arról is, hogy az új fejlesztési ciklusban 133 uniós pályázati felhívás jelenik meg, idén csaknem 2900 milliárd forint összegben.

Közölte, a következő hetekben-hónapokban folyamatosan jelennek meg az ipari kapacitásbővítésre kiírt pályázatok, s különös figyelmet szeretnének fordítani a kis- és középvállalati szektorra. A pályázatok jelentős része ezeket célozza majd, és elsősorban a foglalkoztatás bővülést várják el azoktól, akik szeretnének pályázni.

Az államtitkár elmondta: a Magyarországon beruházóknak fontos a megfelelően szakképzett munkaerő, ezért fontos a szakképzési és felsőoktatási rendszer átalakítása, és ezért fontos a duális képzés mindkét területen való megerősítése is.

A május 12. és 15. között zajló kiállításon több mint 15 százalékkal nőtt a kiállítók száma tavalyhoz képest, és a kiállítási terület is nagyobb lett az utóbbi három évben – emelte ki Ganczer Gábor. Reményét fejezte ki, hogy a bemutatott innovatív megoldásokat hamarosan széles körben alkalmazzák majd. A kiállításon a 3D-és nyomtatás és a robotika is helyet kapott, a gyakorlati bemutatókon az ötlettől a végtermékig végigkövethető a gyártás folyamata – mondta a vezérigazgató.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!