Nass magnet logisztikai központ Veszprémben

0

Ünnepélyes keretek között átadták a veszprémi nass magnet Hungária Kft. háromezer négyzetméteres logisztikai központját szombaton. 

A mágnestekercseket gyártó vállalat több mint kétmillió eurós (630 millió forint) fejlesztése magában foglal egy 2154 négyzetméteres, 8,9 méter belmagasságú raktárt, dokkolóegységeket, műhelyeket, irodákat illetve szociális blokkot. Emellett bővítették a már meglevő, geotermikus kútról üzemelő fűtési rendszert is.

A cikk folytatódik, csatlakozz közösségünkhöz a Linkedin-en is:

Az új csarnok átadásával a jelenlegi üzemben 800 négyzetméter terület szabadult fel, ahol új termékek gyártása indulhat meg, 20-25 fős létszámbővülést eredményezve. A beruházással egy időben egy új parkoló is épült, megszüntetve a műszakváltáskor tapasztalható parkolási problémákat.

Klaus Kirchheim tulajdonos, ügyvezető köszöntőjében elmondta, hogy a német tulajdonú cégcsoport – mely Veszprémen kívül a németországi Hannoverben, az egyesült államokbeli New Baltimore-ban és a kínai Sanghajban van jelen – az elmúlt tíz évben bevételét és dolgozói számát is megkétszerezte. Azt mondta, új stratégiai fejlesztési pontokat is kitűztek, online boltjuk átlépte a százezer eurós forgalmat.

Porga Gyula, Veszprém fideszes polgármestere a fejlesztést üdvözölve úgy fogalmazott: akkor tud egy város sikeres lenni, ha a benne működő gazdasági társaságok is eredményes munkát végeznek. Hozzátette, a nass magnet Hungária Kft. majdnem 300 családnak tud biztos egzisztenciát biztosítani Veszprémben.

A nass magnet Hungária Kft. 1996-ban alakult Precisions Controls Kft. néven zöldmezős beruházásként Veszprémben.

Akkor egy közel 38 ezer négyzetméteres kétemeletes gyártócsarnok épült irodákkal és szociális helyiségekkel. A vállalat neve 2011 óta nass magnet Hungária Kft. Veszprémben jelenleg 270 embert foglalkoztatnak, a cég éves nettó árbevétele 2015-ben 20,82 millió euró volt, melyből 1,315 millió euró belföldi, 19,47 millió euró pedig export értékesítésből származik.




Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!