Nyugat-Magyarországon is terjeszkedik a Palletways

0

Győr-Moson-Sopron megyei cég csatlakozott a raklapos szállításra szakosodott nemzetközi szolgáltató magyarországi hálózatához.

Az expressz raklapos áruterítést végző Palletways 2018 októberében kezdte meg működését a hazai piacon, és a most csatlakozó, Győr-Moson-Sopron megyei  Haemmerling Kft-vel együtt már tizenötre növelte magyarországi partnereinek számát. A vállalat működési modelljének sajátossága, hogy a lokális piacokat tökéletesen ismerő helyi, regionális szolgáltatókat szervezi erős nemzetközi hálózattá: Európa-szerte jelenleg 400-nál is több tag végzi napi szinten több száz ügyfél raklapjainak szállítását. A Haemmerling Kft. március 18-ától válik a cég teljes jogú hazai partnerévé.

„Partnereink beszámolói szerint  az általunk nyújtott szolgáltatás hiánycikk volt a magyar piacon. A legtöbben egyértelmű forgalom-növekedésről számolnak be, ráadásul újabb és újabb helyi szállítmányozási cégek érdeklődnek irántunk.  2019 egyértelműen a növekedés éve lesz számunkra a magyarországi hálózat méretét és a forgalmat tekintve egyaránt. ” – fejtette ki Ron Neggers, a Palletways Group üzletfejlesztési igazgatója.

Az új tagvállalat

A Haemmerling Kft többségi tulajdonrésze a német Haemmerling Group logisztikai üzletágához, a 2010-ben alapított Haemmerling Group Logistic GmbH-hoz  tartozik. A cégcsoport Európa 5 országában (Németországban, Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Szlovákiában) összesen 11 telephellyel rendelkezik, melyek közül a magyarországi Mosonmagyaróváron kapott helyet. A cég 35 vontatóval és 75 pótkocsival, illetve mintegy 80 alkalmazottal üzemel, szolgáltatásai pedig a belföldi- és nemzetközi közúti fuvarozáson túl számos egyéb logisztikai és raktározási tevékenységre is kiterjed.

„A Palletways által kínált szolgáltatás korábban ebben a formájában nem létezett Magyarországon, ezért hosszú távú üzleti lehetőséget látunk a hálózathoz való csatlakozásban. A partnerségtől szolgáltatási portfóliónk és ügyfélkörünk bővülését, illetve ügyfeleink költséghatékonyabb kiszolgálását reméljük. Úgy érezzük, sokéves belföldi- és nemzetközi tapasztalatunkkal, járműparkunkkal és telephelyünkkel magas színvonalú szakmai háttérrel járulunk hozzá a hálózat fejlődéséhez” – mondta Horváth László, a Haemmerling Kft. ügyvezetője.

Forrás: Palletways

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!