SMART 2018: Együtt lehetnek sikeresek a régió nagyvárosai a startup piacon

0

A startup építés nem országokról, hanem városokról szól, legalábbis a régiónkban. Nem feltétlenül kell Budapestnek önmagában startup központtá válnia, sokkal fontosabb lenne, hogy a térség nagyvárosaival együtt tudjon olyan egységet létrehozni, ami erőteljesebb jelenlétet biztosít a globális porondon – véli Kovács Péter, a Budapest Startup Safary és a Central European Startup Awards alapítója, aki Budapest startup piaci lehetőségeit boncolgatja majd a SMART 2018 konferencián.

A hazai startup ökoszisztéma legnagyobb hiányossága, hogy nincs fókusz, nem lehet kijelenteni, hogy Budapest bizonyos területen a legjobb, hogy itt vannak például a legjobb AI (mesterséges intelligencia) vagy FinTech startupok. Magyarországon vegyes a kínálat, viszont egyetlen vertikumban sem vagyunk igazán kiemelkedők. Azon sokat lehetne vitatkozni, hogy ez probléma-e. Nem vagyunk startup központ, de nem is biztos, hogy azzá kell válnunk, sokkal fontosabb lenne, hogy régióként legyünk meghatározóbbak, hogy a térség jelentősebb városaival együtt tudjunk egy egységet létrehozni, ami globálisan sikeresebbé tesz minket.

Az április 4-én megrendezésre kerülő SMART konferencia, hazánk legjelentősebb tech szakmai eseménye, mely a fintech, a mobiltechnológia, az 5G, az IoT, az autóipar, a virtuális- és kiterjesztett valóság, a kiberbiztonság és az automatizáció aktualitásait vizsgálja. „A SMART azon felül, hogy a hazai technológiai szcéna számára évek óta az elsőszámú tudásmegosztó és kapcsolatépítő platformot jelenti, kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást, éppen ezért idén is bemutatkozási lehetőséget nyújtunk a legfrissebb ígéretes hazai innovációknak, legyen szó egyetemi csapatokról, vagy már működő startupokról” – hívta fel a figyelmet Dobó Mátyás, a SMART főszervezője.

Agyondolgozzák magukat a hazai startupperek?

A konferencia számos egyéb kérdést is tárgyal a hazai startupok kapcsán amellett, hogy hogyan lehet Budapest jelentős szereplő a nemzetközi piacon. A startupper lét egyfajta divattá vált hazánkban is, amit sok esetben jellemez a „munkaalkoholizmus”, azaz, hogy a sikert hajhászva a magyar startup csapatok is hajlamosak napi 12-14 órát dolgozni, és emellett kevesebb figyelmet szentelnek a családi és baráti kapcsolataiknak.

A téma kapcsán Biás Csongor, a Booom termékstúdió vezetője, a Mozaik és a Design Terminal korábbi vezető munkatársa tart előadást a SMART-on. A szakértő többek között saját tapasztalatait is megosztva arról beszél majd, hogy a siker elengedhetetlen része a munka és magánélet egészséges egyensúlya.

„Az idei SMART-on kiemelt hangsúlyt helyezünk a digitalizáció emberi oldalának bemutatására. A Magyar Telekom támogatásával olyan nagy formátumú gondolkodók járják körbe a technológia emberre kifejtett hatását, mint például Mérő László. Három szekcióban megnézzük, hogy mivel állunk szemben, milyen hatással lesz ránk a digitalizáció és végül mit tehetünk, hogy nyertesei legyünk az átalakulásnak” – fűzte hozzá Dobó Mátyás.

Az Akvárium Klubban megrendezésre kerülő SMART 2018 főtámogatója az OTP, kiemelt támogatója a Magyar Telekom, a további támogatók között pedig megtaláljuk a Samsungot, az OXO Labs-t, a RedBull-t, a Microsoft-ot, a KPMG-t, az Id&Trust-ot, a Magyar Nemzeti Kereskedőházat, a Finastrát, a HP Enterprise-t és a Hiventures-t.

Forrás: SMART 2018

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!