Több, mint 7.000 négyzetméternyi irodabérleti szerződés- hosszabbítás a TriGranit krakkói Bonarka for Business irodaépületében

0

Budapest, 2017. szeptember 15. – Krakkó egyik legnépszerűbb irodakomplexumában, a TriGranit által fejlesztett Bonarka for Business A és C épületében több, mint 7.000 négyzetméternyi irodaterület bérleti szerződését hosszabbítottak meg. Az Alexander Mann Solutions, az egész irodakomplexum legelső bérlője, mostantól mintegy 5.100 négyzetméternyi irodaterületet bérel az A épületben, a Herbalife pedig mintegy 2.150 négyzetméternyi irodával rendelkezik a C épületben.

“Az Alexander Mann Solutions a kezdetektől fogva, azaz 6 éve a B4B bérlője, a Herbalife Nutrition pedig mintegy 5 éve van velünk. A jelenlegi hosszabbítás jól tükrözi az elégedettségüket mind az irodaépülettel, mind a létesítményüzemeltetési szolgáltatásainkkal. Az idei évben nagy várakozásokkal indítottuk el bérlői hűségprogramunkat azzal a céllal, hogy továbbra is biztosítsuk bérlőink kivételes megelégedését a komplexummal. A H, azaz a 8. épület fejlesztésének elindítása is jól tükrözi, hogy továbbra is hiszünk Krakkóban— mondta Beata Kokeli, a TriGranit Lengyelország vezetője.

Az Alexander Mann Solutions a világ egyik vezető tehetséges és szakképzett munkaerő közvetítésével foglalkozó vállalata. A cég körülbelül 3.500 alkalmazottal mintegy 80 országban van jelen, és kiemelkedő, több ágazaton átívelő ügyfélkörrel rendelkezik.

A Herbalife Nutrition világméretű, táplálékkiegészítőkre specializálódott vállalat, melynek legfőbb célja az emberek egészségesebbé és boldogabbá tétele. A vállalat már 1980 óta törekszik arra, hogy kiváló termékeivel és programjaival emberek millióinak életét változtassa meg. A cég világszerte mintegy 8.000 munkavállalóval rendelkezik, valamint a New York-i tőzsdén is jegyzi részvényeit körülbelül 4.5 milliárd dollár értékben.

A és C épület

 Az A épület a B4B komplexum legelső, A kategóriás irodafejlesztéseként épült meg 2011 áprilisában a B épülettel együtt. A 8.200 bruttó bérbeadható irodaterülettel rendelkező épület nyitása óta 100%-os bérbeadottsággal üzemel. A C épületet 2012 decemberében adták át, és 7 emeletén mintegy 8.700 négyzetméter bérbeadható területet kínál a bérlőknek.

H épület

 A TriGranit a közelmúltban jelentette be a H épület fejlesztésének indítását, ami a Bonarka for Business irodakomplexum 8. épülete lesz 10.000 négyzetméternyi bérbeadható irodaterületet kínálva. Az építkezés 2017-ben veszi kezdetét, az épület már a tervezési fázisban elnyerte a „Nagyon jó” BREEAM minősítést. A végső minősítést a kivitelezés és a bérlők igénye szerinti belsőépítészeti kialakítás befejezésekor kapja majd meg az épület. A nyolcemeletes irodaház, amelynek homlokzatának felét üveg alkotja majd, mintegy 221 parkolóhellyel fog rendelkezni. Egy későbbi fázisban a H épület közvetlenül az I épülethez fog csatlakozni egy speciális gyalogos átjáró segítségével.

A Bonarka for Business irodakomplexum

Az A-kategóriás épületekből álló B4B irodakomplexum a krakkói Bonarka City Center bevásárlóközponttal szemben, a Puszkarska utcában, a régi vegyi üzem területén helyezkedik el. A fejlesztő TriGranit egy barnamezős beruházás keretében rekultiválta az elhanyagolt, 19 hektárnyi ipari területet, és hozta létre Krakkó egyik legnépszerűbb városnegyedét. A komplexum építésének első stádiumában négy hétszintes „A” kategóriás irodaépületet (A, B, C és D épület) fejlesztettek 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban. A beruházás második fázisában három nyolcszintes, egyenként 10,000 nm-es épület (E, F, G) készült el 2014-2016 között.  Ezzel a B4B jelenleg 65,000 nm-en várja bérlőit. A tervek szerint a következő években még további három irodaépületet (H, I és J) adnak át.  Elkészültekor a Bonarka for Business 10 irodaépületben összesen 95.000 nm kiadható alapterülettel fog majd a bérlők rendelkezésére állni, amelynek az összértéke 200 millió euró. A modern irodaépület-komplexum kompakt elrendezése, központi utcával és térrel funkcionálisan és karakterében a hagyományos városi piacot idézi. A jól tervezett közterület számos elismerésben részesült, így többek között elnyerte az „artURBANICA 2012” díjat. A komplexum főbb bérlői az Alexander Mann Solutions, a State Street, az Euroclear, a Herbalife, a Lufthansa Global Business Services, az RWE, a SolarWinds, a Global Logic és a Luxoft.

Forrás: TriGránit

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!