Üresen közlekedik a teherautók negyede

0

A közúti fuvarozásra vonatkozó uniós szabályok egyszerűsítésére és pontosítására szólított fel Siim Kallas, az Európai Bizottság alelnöke, közlekedési politikáért felelős biztos. Azt követően nyilatkozott így, hogy közzétették a közúti fuvarozás belső piacának integrációjáról szóló jelentést. Az európai utakon lévő összes teherautó mintegy negyede – vissza a telephelyre tartva vagy két fuvar között – nap mint nap üresen közlekedik. 

A jelentés szerint csökkentené az üresjáratok számát és növelné az ágazat hatékonyságát, ha a tagállami közúti fuvarozási piacokon fokozódhatna a verseny. Kallas alelnök szerint a jelenlegi szabályok pazarlásra kényszerítik az európai vállalatokat, a közlekedés valamennyi résztvevőjére kihatnak, és károsak a környezetre. Az ágazat és a járművezetők számára világos szabályozást, illetve jó munkakörülményeket kell teremteni. Az EU-ban a szárazföldön szállított áruk közel háromnegyedét közúton fuvarozzák. Az ágazat éves forgalma 300 milliárd euró, így mintegy két százalékban járul hozzá az EU GDP-jéhez. A szárazföldi fuvarozás az egyetlen olyan közlekedési mód, amelyben 2001 óta csökkent a munka termelékenysége. 

Az Európai Unióban a tagállamok fuvarozási tevékenysége teszi ki a közúti fuvarozás 67 százalékát. Ugyanakkor a külföldi fuvarozók továbbra is nagyon korlátozott mértékben tudnak belépni más tagállamok piacára. A nehéz tehergépjárművek gyakran üresen közlekednek: az EU-ban az összes tehergépjármű 20 százaléka üresen fut. A tagállami közlekedésben ez az arány már 25 százalék. A közúti fuvarozási ágazatban mintegy 600 ezer vállalat működik, jelentős részük kis- vagy középvállalkozás, amelyek közel 3 millió alkalmazottat foglalkoztatnak. 

A közeljövőben hiány lesz járművezetőkben. Az Európai Parlament közelmúltban elkészült tanulmánya szerint évente közel 50 millió euróra tehető a kabotázs elleni korlátozások fenntartásának költsége. Ezen korlátozások felszámolása hozzájárulna az üresjáratok csökkentéséhez, mert akkor a fuvarozók egyesíthetnék a szállítmányokat és kihasználhatnák a visszautakat. A korlátozások feloldásával a flottakezelést is optimalizálni lehetne, ezáltal pedig összességében javulna az EU gazdaságában a logisztika hatékonysága. Ez hozzájárulna ahhoz, hogy az EU továbbra is vonzó célpont legyen a feldolgozóipar és a kereskedelem számára.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!