Webáruházi raktártechnológiához is válassza a QLM-et!

0

Az e-kereskedelem szárnyalása – nem kis részben a világjárvány hozta, globális „Maradj otthon!” felszólítás hatására – rekordot döntött az elmúlt év végén, ráadásul a végfogyasztói címzés mellett a beszállítók és üzleti vásárlók közötti B2B is az online vásárlások felé mozdult el. A logisztikai tevékenységeknek – gyárkapun belül és kívül egyaránt – alkalmazkodniuk kell ehhez a trendhez, különben lemaradnak. Ebben tud hatékonyan segíteni meglévő és leendő partnereinek a QLM korszerű megoldásokkal, válaszul az online kereskedelem raktározásának kihívásaira.

Az e-kereskedelmi értékesítés éves bővülési üteme már 2019 novembere és 2020 azonos időszaka között Európában átlagosan 34, ezen belül Magyarországon 40 százalékos volt. Iparági jóslatok szerint az elkövetkező 10 évben a házhoz szállítás volumene 80 százalékkal nő, 2025-ben pedig a B2B kereskedelmi interakciók 80 százaléka is digitális csatornákon keresztül zajlik majd. A folyamatos innováció révén – például a hatékonyabb tervezés, a csomagolás- és raktártechnika fejlődése, az okosépületek, az elektromos járművekre való átállás és a mesterséges intelligencia alkalmazása által – erősödhet e tevékenységek fenntarthatósága.

A QLM több mint egy termékszállító cég: gondosan megtervezi és gyorsan, szakszerűen kivitelezi a szükséges – ha kell, lépcsőzetesen bővíthető – raktártechnológiát. Immár több online forgalmazónak szolgáltatnak, mondhatni, ebben az iparágban is otthonosan mozognak. Magyarország piacvezető kisállat-eledel és -felszerelési webáruházának, a Petissimónak közelmúltban fejlesztett rendszer ékes példája a hatékony és eredményes együttműködésnek.

Beszéljenek a számok! A jelenleg 8 (hamarosan 10) környező országot ellátó webshopban jelenleg 40 ember dolgozik azon, hogy a megrendelt csomagok megérkezzenek a vásárlókhoz. A közel 10 ezer négyzetméteres budapesti raktárban több száz márka 7 ezer cikkelemét tárolják. Naponta 1000–1500 (a csúcsokon 2000–2500) megrendelés mellett a belföldi vevőket akár másnapi házhoz szállítással szolgálják ki, a külföldi megrendeléseket 2–3 munkanapon belül teljesítik. Ezt a hatékony munkavégzést a raktárirányítási rendszerük és a raktár infrastrukturális háttere biztosítja. Az elmúlt évben növelték a tárhelykapacitásukat, és optimalizálták a folyamataikat.

A legújabb, félautomata rendszerű raktártechnológia kialakítását megelőző, a QLM szakértői által realizált logisztikai tervezés fő szempontja volt megőrizni, egyben tovább optimalizálni a meglévő raktárfolyamatokat. A megfelelő megoldás a raktári tárolózónákat és a csomagolóállomásokat összekötő automatizált szállítópálya lett, a beépített lift segítségével még az üres komissiózóládák is visszajuttathatók a kiszedési zónákba.

Az új rendszer egyértelműen növelte a raktári dolgozók munkahatékonyságát: míg korábban fejenként 15–20 megrendelést kezeltek óránként, a QLM megoldásával a feldolgozási teljesítmény megduplázódott! Az új csomagolást támogató szállítópálya szétosztja a csomagolási feladatokat az egyes aktív csomagolóállomások között terheltség és a kiszállítási áruk súlyának függvényében, így a csomagolást végző munkatársak képességeit is figyelembe veszi.

A QLM további korszerű megoldásaival a most megálmodott és sikeresen megvalósított félautomata rendszerre épülve a jövőben – a piaci bővüléshez igazodva – akár egy teljesen automatizált működés is megvalósítható a Petissimo raktárában.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!