Üzemanyaglopás: cégenként akár 60 millió forintos kár évente

0

Egy közepes méretű fuvarozócég esetében éves szinten akár 60 millió forint kárt is okozhat a trükkös módszerekkel végrehajtott üzemanyaglopás, ami 12 alkalmazott éves bérének, illetve 600 ezer kilométerre elég gázolaj árának felel meg. A vállalatok számára komoly veszteség származhat abból is, hogy becslések szerint a céges személyautók használatának 10 százalékát magáncélra fordítják a sofőrök – derül ki az Európa 14 országában jelen lévő, telematikai-szállítmányozási biztonsági szolgáltatást nyújtó WebEye International Kft. infografikájából.

A tapasztalatok alapján a teljes üzemanyag mennyiségének 5 százalékát lopják el a „szolid” és 10 százalékát a „pofátlan” tolvajok. Az utóbbi esetben átlagosan ezer kilométer megtételéhez szükséges gázolaj tűnik el havonta egyetlen kamionból. Mindez egy ötven darabos járműparkot fenntartó közepes méretű fuvarozócég esetén havi ötmillió forint kárt is jelenthet, ami éves szinten elérheti a 60 millió forintot. Ez az összeg 12 alkalmazott éves bérének felelhet meg, vagy 600 ezer kilométerre elég gázolajat lehetne vásárolni, amivel 15-ször körbe lehet autózni a Földet.

A járművek megcsapolásából és a „kerülőutakból” fakadó pluszköltségeket a járműkövető rendszerek pontosan kimutatják. A WebEye International Kft, eddig mintegy 28 ezer gépjárműbe szerelt járműkövetési rendszert, amely pontosan meghatározza, mely autóból, mikor és pontosan mennyi üzemanyag hiányzik. A tapasztalatok szerint a beszerelést követően nyolc-tizenöt százalékkal csökkentek az üzemanyag kiadások.

Nem szabad általánosítani, de tény, hogy a lopás mértéke az üzemanyagárak emelkedésével és a gazdasági helyzet romlásával egyre nagyobb méreteket ölthet, és a módszerek is egyre kifinomultabbá válnak – magyarázza Gerő György, a Webeye International Kft. menedzsere. Három módszer létezik, mindegyiknél a sofőr aktív részvétele valószínűsíthető a bűncselekményben. A mindenki által ismert, klasszikus technika a nagyobb mennyiségű üzemanyag egyszerre történő lefejtése egy gumicsövön keresztül közvetlenül a tankból. Ennél már egy kicsit „élelmesebb” megoldás mikor az elkövetők a tankoláskor az üzemanyag egy részét nem a gépjárműbe, hanem egy külön kannába töltik. A legnehezebben tetten érhető módszer a folyamatos leszívás, amelynek során menet közben kis mennyiségben, folyamatosan szívják le az üzemanyagot. A tolvajok ebben az esetben olyan helyen bontják meg a rendszert ahol még alacsony nyomáson történik az üzemanyag áramoltatása – teszi hozzá a szakember.

A probléma azonban nem csak a fuvarozócégeket érinti, hiszen a közvetlen lopáson kívül a céges üzemanyag nem rendeltetésszerű felhasználása is jelentős veszteséget okozhat. Egy értékesítési hálózatot működtető vállalat esetében például – tíz darab személyautóval számolva – a magán használatból eredően akár havi 200 ezer forint is lehet a kár.

Megosztás

Szóljon hozzá

IRATKOZZON FEL HÍRLEVELÜNKRE!
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9NDg5JmFtcDtoZWlnaHQ9MjU4JmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1kYXJrJmFtcDtzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmYW1wO2hlYWRlcj1mYWxzZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj1mYWxzZSIgc2Nyb2xsaW5nPSJubyIgZnJhbWVib3JkZXI9IjAiIHN0eWxlPSJib3JkZXI6bm9uZTsgb3ZlcmZsb3c6aGlkZGVuOyB3aWR0aDo0ODlweDsgaGVpZ2h0OjI1OHB4OyIgYWxsb3dUcmFuc3BhcmVuY3k9InRydWUiPjwvaWZyYW1lPg==
CSATLAKOZZ HOZZÁNK FACEBOOKON IS!
A sorozat támogatója a:
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzAwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjMwMHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZhbXA7d2lkdGg9MzUwJmFtcDtoZWlnaHQ9MjkwJmFtcDtjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZhbXA7c2hvd19mYWNlcz10cnVlJmFtcDtoZWFkZXI9dHJ1ZSZhbXA7c3RyZWFtPWZhbHNlJmFtcDtzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjM1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjkwcHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
PGlmcmFtZSBzcmM9Ii8vd3d3LmZhY2Vib29rLmNvbS9wbHVnaW5zL2xpa2Vib3gucGhwP2hyZWY9aHR0cHMlM0ElMkYlMkZ3d3cuZmFjZWJvb2suY29tJTJGbG9naXN6dGlrYSZ3aWR0aD02NTAmaGVpZ2h0PTI1OCZjb2xvcnNjaGVtZT1saWdodCZzaG93X2ZhY2VzPXRydWUmaGVhZGVyPWZhbHNlJnN0cmVhbT1mYWxzZSZzaG93X2JvcmRlcj10cnVlIiBzY3JvbGxpbmc9Im5vIiBmcmFtZWJvcmRlcj0iMCIgc3R5bGU9ImJvcmRlcjpub25lOyBvdmVyZmxvdzpoaWRkZW47IHdpZHRoOjY1MHB4OyBoZWlnaHQ6MjU4cHg7IiBhbGxvd1RyYW5zcGFyZW5jeT0idHJ1ZSI+PC9pZnJhbWU+
Csatlakozz hozzánk Facebook-on is!